Írótanfolyamok

Az autodidakta tanulás legnagyobb hátránya, hogy nincs az ember mellett egy olyan szakmabeli személy, akitől lehetne menet közben kérdezni. Pedig bennem az évek során elég sok kérdés feltódult, ezért döntöttem úgy, hogy utánajárok a Magyarországon elérhető írótanfolyamoknak. Sajnos az első egységesen szembeötlő dolog a képzések ára volt, ami elég magas egy átlag magyar keresethez képest. Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy ingyenesnek kéne lenniük, de nem akartam ekkora összeggel zsákbamacskát játszani. Ezért a jó öreg internethez fordultam, hogy feltérképezzem mások tapasztalatait.

Őszintén szólva megdöbbentett az általános reakció. A többség az egész képzősdit ördögtől való dolognak tartotta, és jóformán egy lusta, szerencsétlen alaknak lettem bélyegezve, amiért pénzzel akarom kiváltani a tehetséget. Persze némi felszínkapargatás után kiderült, hogy ezek az emberek még csak a közelében sem jártak egyetlen tanfolyamnak sem. Szerencsére előkerült egy maroknyi létező tapasztalattal rendelkező hozzászóló is, akik értelmes, fejlődni vágyó emberek benyomását keltették, és pozitív véleményt hoztak a tanfolyamokról. Így esett meg, hogy egy kis pénz- és önbizalomgyűjtés után jelentkeztem a Könyvmolyképző Kiadó Szövegboncnok kurzusára.

A cikk a továbbiakban ennek a kurzusnak a bemutatásával fog foglalkozni, mivel ezzel van gyakorlati tapasztalatom. Túl sok konkrétumot nem szeretnék elárulni, hogy a későbbi jelentkezők számára is megmaradjon az újdonság varázsa, de általánosságban igyekszem átadni az előnyöket-hátrányokat. Nem célom az elfogult reklám a Könyvmolyképző irányába, ezért a cikk végén felsorolásra kerül az összes magyaroroszági írótanfolyam.

Szövegboncnok Kurzus

Ez egy nyolchetes online kurzus, amit Kozma Réka szerkesztő vezetett és 60000 Ft + ÁFA volt a képzés díja. Az oktatás egy erre a célra nyitott facebook csoporton és egy közös levelezőlistán keresztül zajlott. A csoportban tizennégyen voltunk, a felvétel egy beküldött szövegrészlet alapján dőlt el. (A mi esetünkben kétszeres túljelentkezés volt.) Minden hétnek megvolt az elméleti témája, amire kötelező és szorgalmi feladatok épültek. Ezek az alábbiak szerint alakultak:

– 1. hét: Átvettük a formázási követelményeket. Milyen alapbeállításokat vár el általánosságban egy kiadó vagy pályázat? Mi a különbség a gondolatjel és a kötőjel között? Hogyan kell központozni? Véleményem szerint ezek nagyon elhanyagolt témák, amit minden írói fórumon sulykolni kellene az emberekbe, mert utólag óriási szívás korrigálni, különösen egy regényterjedelem esetében. Sokáig én sem voltam tudatában ennek a rossz szokásomnak, és elég kellemetlen, mikor egy bétázásnál afféle mellékleteként vágják az arcodba. Ha nem tudod, miről beszélek, ITT és ITT tájékozódhatsz a részletekről.

– 2. hét: Megtanultuk, hogyan kell szerkeszteni vagy szerényebben szólva tudatosan bétázni. Végigvettük, mire kell odafigyelni a történet, a nyelvezet, a leírás és narráció, a háttérvilág és a karakterek értékelésénél, továbbá megtudtuk, mik azok a leggyakoribb hibák, amin elhasalnak a kéziratok. Mindezt a gyakorlatban is kipróbáltuk, ugyanis az első hét feladataként novellát kellett írni, a következő két hétben pedig mindegyik írást ki kellett elemeznünk. A legvégén 13+1 kritikával gazdagodtunk, amire már biztonsággal alapozhattuk a javítást.

– 3. hét: Átbeszéltük a szöveg elemeit és a gyakori stílushibákat. Feltérképeztük, milyen írástechnikai hibák köthetőek jellegzetesen a nemhez, korhoz, foglalkozáshoz, továbbá különböző regényírói módszerekkel is megismerkedtünk.

– 4. hét: A nézőpontok ingoványos és sorsdöntő mezejére léptünk. Sorra vettük a gyakori és ritka nézőpontokat, példákon keresztül kielemeztük az előnyeiket, hátrányaikat. Még a rettegett nézőponttörés körme alá is benéztünk. Őszintén szólva ennél a témánál ért a legnagyobb meglepetés magammal szemben, pedig aki követi a blogot, láthatta, hogy egy egész cikksorozatot és kutatómunkát szenteltem a témának. Bebizonyosodott, hogy az elméleti ismeret nem feltétlen elég a saját hibáink felismeréséhez.

– 5. hét: A lélek világában barangoltunk. Megismerkedtünk a modalitással, megtudtuk, hogyan befolyásolja egy szerző érzékszervi leírásait, ha túlnyomórészt vizuális, auditív, taktilis vagy szaglás típusba tartozik. Továbbá átvettük, milyen részletekig érdemes személyes élményeket belevinni a művünkbe.

– 6. hét: Kielemeztük minden történet mozgatórugóját, a konfliktust. Sorra vettük azokat a gyakori problémákat, amitől ellaposodik egy történet. Ezenkívül egy ősi konfliktusforrást, a férfi-női kommunikációt is górcső alá vettük, és megbirkóztunk az ellenkező nem nézőpontjában való narrálással.

– 7. hét: Mostanra külön-külön megismerkedtünk egy történet fontos alapelemeivel, így ideje volt összerakni a kirakós darabkáit. Átnéztük a regény és novella szerkezetét, hogy mik a különbségek, mikre kell odafigyelni. Ezenkívül végigvettük a gyakori dramaturgiai hibákat, megtudtuk mit takar a történeti és az érzelmi ív, amitől a dramaturgia is olyan szép íves lesz. Kicsit pecáztunk, mert a horgokról is szó esett, amivel az olvasót kell megfogni.

– 8. hét: Afféle levezetés volt. Már mindenki beküldte a zárónovelláját, és összeszorított farpofával várta Réka személyenkénti összesítő tanácsait. Az elméleti témák közül a célcsoportokat és az írói válságot beszéltük át.

Összességében az elméleti anyag csak a szükséges minimumot tartalmazza, aki önszorgalomból már belemerült az írástechnikába, nem sok újat fog hallani. A legtöbb anyag Varga Bea: A siker tintája. Kalandoslépések az írói karrier útján című könyvéből lett idézve, ebből a szempontból az ember akár 2999 forintból is ki tudja hozni az oktatás anyagát. De én ugyebár nem ezért mentem, hanem a szakmai visszajelzésért. Kozma Réka végig nagyon segítőkész volt, szükség esetén hosszas magyarázattal válaszolt a kérdéseinkre, továbbá minden írásunkat átnézte, és tanácsokkal látta el a hibákat illetően. Természetesen ehhez a mi munkák is kellett, éppen ezért minden kötelező és szorgalmi feladatot elvégeztem, hogy a lehető legtöbbet tanulhassak a visszajelzésekből. A legnagyobb tanulság számomra, hogy hiába volt meg az elméleti tudásom, a gyakorlatban olyan visszatérő hibák kerültek felszínre, amiket magamtól sosem vettem volna észre, és nagyban rontották a történeteim minőségét. Így ebből a szempontból nagyon tanulságos volt számomra a tanfolyam.

A közösségi erő szintén sokat dobott a produktivitásunkon, és remek csapat csiszolódott össze, amit a kurzus során két személyes találkozó is elmélyített. Folyamatosan véleményeztük egymás írásait, nemcsak saját magunkkal törődtünk. Tanultunk a felmerülő hibákból, a holtpontokon pedig ötletet és erőt merítettünk a másik munkájából. A nyitó- és zárónovellákat összehasonlítva egyértelműen látszott, hogy mindannyian sokat fejlődtünk, és többünk zárómunkája egy kis szerkesztés után kikerülhetett az Aranymosás Irodalmi Magazinba.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a nyolc hét lejárta után sem eresztik szélnek az embert. A Könyvmolyképző Kiadónak van egy végzett írósulis gyűjtőcsoportja, ahol a tagoknak havi rendszerességgel ingyenes írótalálkozókat szerveznek, bizonyos novellapályázatokon nevezési előnyben részesülnek, továbbá örökös beküldési lehetőséget kapnak az Aranymosás Irodalmi Magazinba – a publikálás nyilván színvonalfüggő. Ezenkívül a kurzustársakkal is fenntartjuk a kapcsolatot, a lelkesedés pedig a képzéssel nem ért véget. Az immáron kiképzett csapat gyors, hasznos és megbízható bétázási közösséget alkot, ami szintén óriási kincs az eddigi tapasztalataim alapján.

Mindent összevetve ez egy alapozó kurzus, így nyilván a kezdők profitálhatnak belőle a legtöbbet, de a haladóknak sem árt a gyakorlatban tisztába tenniük az alapokat, hiszen minden történet ezekre a pillérekre épül. Számomra megérte a ráfordított összeget, ezért aki anyagilag megengedheti magának és fejlődni szeretne, ne hagyja, hogy eltántorítsák a negatív előítéletek.

Magyarországon fellelhető írótanfolyamok:

– Dramaturgia (Könyvmolyképző Kiadó)

– Intenzív ÍRÓTANFOLYAMOK kezdőknek (Magyar Íróképző)

– Kreatív írás (Íróműhely)

– Leírás (Könyvmolyképző Kiadó)

– Magazin-újságírás (Íróműhely)

– Párbeszéd (Könyvmolyképző Kiadó)

– Regényírás (Íróműhely)

– Szépírás (Werk Akadémia)

– Szövegboncnok (Könyvmolyképző Kiadó)

– Szövegkertészet szerkesztőknek (Könyvmolyképző Kiadó)

– Történetépítés (Íróműhely)

– Young adult írás (Könyvmolyképző Kiadó)

– A Brooks Író Akadémiának is volt többféle tanfolyama, de csak a facebook oldala él, így valószínűleg megszűnt ez a szolgáltatásuk.

– Érdekességképp a Bónusz Brigádon is találtam írótanfolyamos kupont, úgyhogy érdemes nyitott szemmel járni :)

Ha tudsz még valamilyen tanfolyamról, amiről én nem hallottam, küldd el nekem, és kibővítem a listát.

René Bebeau: Középkori ​magyar várak és várromok

Cím: Középkori ​magyar várak és várromok

Szerző: René Bebeau

Kiadó: Glória Kiadó, 2001

Fordította: Halász Katalin

ISBN: 9639283142

Terjedelem: 262 oldal

Bevezetés

Egy lelkes amerikai várrajongó útikalauza, aki meglátogatta a Magyarországon fennmaradt összes várat és várromot.

Biográfia

René Bebeau amerikai diplomata, Michigan Államból származik. Négy évet töltött önkéntes katonai szolgálatban az amerikai hadseregben, majd diplomát szerzett a Georgetowni Egyetem Külügyi Tagozatán. 1990-ben diplomataként csatlakozott az Amerikai Külügyminisztériumhoz, ahol a Közép- és Kelet-Európai ügyek szakértője lett. 1997-2000 között a Budapesti Amerikai Nagykövetségen dolgozott.

Tartalomjegyzék

Rövid történeti összefoglaló
Budapest
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád megye
Fejér megye
Heves megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Zala megye
Nem említett látványosságok

Bemutatás
A könyv turistakalauznak készült. A várakat a szerző megyénként csoportosította, mindegyikhez saját fotóit használta fel illusztrációként. Minden fejezet tartalmaz egy kis leírást és történelmi ismertetőt, továbbá útbaigazítást a nevezetesség pontos fellelhetőségéről. Az olvasót egy szubjektív osztályozási rendszer is segíti, hogy melyik várakat a legérdemesebb felkeresni.

Összegzés
Hasznos segédlet a kirándulni vágyó középkor- és várrajongók számára. Fantasy és történelmi íróknak pedig a helyszín választáshoz adhat ötletet.

Értékelés: 7/10

Dr ​Józsa László: Középkori ​uralkodóink betegségei

Cím: Középkori ​uralkodóink betegségei

Szerző: Dr ​Józsa László

Kiadó: Históriaantik Könyvesház, 2010

ISBN: 5990000639810

Terjedelem: 220 oldal

Bevezetés

A középkori uralkodóink betegségei a magyar uralkodócsaládokról fennmaradt forrásokat gyűjti össze, hogy bemutassa a kor jellegzetes betegségeit, ami elől a jómód sem biztosíthatott védelmet.

Biográfia

Dr Józsa László 1935-ben született Fehérgyarmaton. 1959-ben szerezte meg diplomáját a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. A patológia vált a szakterületévé, munkássága során több mint 700 tudományos cikket és könyvet jelentetett meg. Világszerte megfordult, és neves intézményekben végezte kutatásait. 2014-ben hunyt el Budapesten.

Tartalomjegyzék

Demográfiai áttekintés a középkori uralkodók családjairól
Királyaink megmérgeztetésének hihetősége
Az Árpád-házi királyok betegségei és halála
Az Árpád-ház szentjeinek kórrajza
A vegyes-házi királyok kórtörténetei
Akiket megkoronáztak, de nem uralkodtak
A királyi családok ismeretlen (azonosíthatatlan) tagjai
Királyaink hamvainak sorsa

Bemutatás
A szex a középkori Magyarországon című műhöz képest jóval szárazabb olvasmány. A szerző sorra veszi az uralkodókat és közeli hozzátartozóikat, bemutatja személyiségüket, testi adottságaikat, kórrajzukat, így kicsit megismerhetjük az embert is a név és az évszámok mögött. A tényszerű felsorolás miatt azonban csak kis dózisokban olvastatja magát.

Összegzés
Elsősorban a történelem és a középkor szerelmeseinek ajánlanám, akik egy újfajta szemszögből szeretnék megismerni a korszak "hírességeit".

Értékelés: 6/10

Dr ​Józsa László: Szex a középkori Magyarországon

Cím: Szex a középkori Magyarországon

Szerző: Dr ​Józsa László

Kiadó: Históriaantik Könyvesház, 2011

ISBN: 5990000018387

Terjedelem: 242 oldal

Bevezetés

A szex a középkori Magyarországon egy prűdnek hitt korszak szexuális szokásait mutatja be. A szerző habár nem történész, alapos kutatómunkára és orvostudományi megközelítésre alapozza következtetéseit.

Biográfia

Dr Józsa László 1935-ben született Fehérgyarmaton. 1959-ben szerezte meg diplomáját a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. A patológia vált a szakterületévé, munkássága során több mint 700 tudományos cikket és könyvet jelentetett meg. Világszerte megfordult, és neves intézményekben végezte kutatásait. 2014-ben hunyt el Budapesten.

Tartalomjegyzék
Nyelvünk tanúságtétele
A középkori magyarság lakása és öltözéke
A honfoglalás előtt és után
Asszonyaink a 9-13. századokban
Szexuális erkölcsök az Árpádok korában
Árpád-házi királyaink és családjuk
Szentek és szüzek
Papok, szerzetesek, apácák
Az Anjouk kora
Az önkínzók és a flagellánsok
A szexuális élet zavarai
Szexuális aberrációk a középkorban
Fürdők és fürdői élet a középkorban
Zsigmond és Borbála
Az erotikus és pornográf irodalom kezdetei
Zsigmond után – Mátyás előtt
Hunyadi Mátyás kora
Mohács előtt
A nemi betegségek és a nemző szervek betegségei
A szifilisz megjelenése és pusztítása
Mohács után – 1600-ig

Bemutatás
A könyv szemléletes képet ad a középkori magyarság mindennapjairól. Végigvezeti az olvasót a honfoglalástól a török hódításokig, miközben minden társadalmi réteg életébe betekintést nyújt a szegényektől a királyokig, vagy éppen az egyháztól a prostituáltakig. Érdekes volt megismerni a nemi szervekkel kapcsolatos szavaink eredetét, vagy a vallásosságáról híres középkori embereket, akik a közhiedelemmel ellentétben ugyanolyan változatos szexuális életet éltek, mint napjainkban. Mindezt orvosi szemlélettel és kimeríthetetlen tudásvággyal tálalja nekünk az író – ami szakmabeliként, még szimpatikusabbá tette számomra ezt a művet.

Összegzés
Érdekes olvasmány lehet minden magyar számára, aki érdeklődik a gyökerei és a régi korok szokásai iránt. A pikáns tartalomnak köszönhetően azok sem unják el magukat rajta, akik nehezen viselik a szárazabb, tudományos szövegeket.

Értékelés: 8/10

Nézőpont: Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés - 2. rész

– Ha még nem tetted volna meg, előbb olvasd el az előző részeket:
Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés
Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés
Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés - 1. rész

4. Mindentudó Elbeszélés
A mindentudó elbeszélés esetén a narrátor, mint egy istenség korlátlan hatalommal bír. Behatolhat bármely szereplő tudatába, értelmezheti az eseményeket, felvázolhatja a történet történelmi kontextusát, beszámolhat a múlt- vagy jövőbeli történésekről, sőt olyan dolgokról is tudomása lehet, aminek egyetlen karakter sem volt tanúja. Mindezt a tudásanyagot szabadon közölheti az olvasóval, és akár egyéni véleményét is hozzáfűzheti mintegy saját hangot alkotva. Minden eddigi nézőponttípusnál az információt részben vagy egészben a szereplők tudatán átszűrve juttattuk el az olvasóhoz, a mindentudó elbeszélésnél viszont a narrátor szemlélete befolyásolja a történetet.

Példa a mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésre Washington Irving – Rip Van Winkle című elbeszéléséből:
Aki egyszer már utazott felfelé a Hudson folyó mentén, annak emlékeznie kell a Kaatskill-hegyekre. A nagy Appalache-hegycsoportból kiágazó hegyvonulat ez, mely méltóságteljesen emelkedik a folyamtól nyugatra fekvő táj fölé, uralkodva az egész környező vidéken. Változást hoznak az évszakok, változást hoz az idő, sőt a napnak csaknem minden órája is valami változást hoz e hegyek bűvös színeibe és alakjába – közel s távolban nemhiába tekintik őket tökéletes időjelzőknek az itteni asszonyságok.

Előnyök
– Teljes írói szabadság. A szerzőt nem korlátozza a karakterek perspektívája és tudása.
– Egyszerű nézőpontváltás. Bármelyik szereplő tudatába betekinthetünk, akár egyetlen jeleneten belül.
– Széles rálátás a történet összefüggéseire.
– A narrátor közvetlenül szólíthatja meg az olvasót.
– Az elbeszélő egyedi hangja. Plusz színt adhat a történetnek, ha a narrátor emlékezetes megjegyzéseket tesz, például humorizál, vagy ütközik a véleménye a karakterek nézeteivel.
– Komplex történetek elmesélése, ahol a fókusz egy nagyobb csoporton vagy eseményen van, nem az egyénen.
– Feszültségteremtés azáltal, hogy az olvasót olyan információval látjuk el, melyeknek a szereplők nincsenek tudatában. Például egy horror jelenetben egyszerre láthatjuk a gyanútlan fiatalokat és a rájuk lecsapni készülő baltás gyilkost.

Hátrányok
– A korlátlan lehetőségek adják a legnagyobb nehézséget. Szabályok nélkül nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, és a rossz döntésektől kaotikussá válhat a történet.
– Nem adja meg az olvasó számára a valóság illúzióját, mivel a szerző jelenléte folyamatosan emlékezteti, hogy csak egy kitalált történetről van szó.
– Könnyen elkényelmesedhet az író. A fontos részleteket, eseményeket egyszerűen csak elmondja, ahelyett, hogy a szereplőket kellőképp bevonva megjelenítené azokat.
– A nagy narratív távolság személytelennek tűnhet. Az olvasó csupán külső szemlélőként figyeli a szereplőket, így kevésbé tud azonosulni velük.
– Hosszú narratív blokkok. Az író megfeledkezhet magáról, és kiselőadást tarthat egy-egy témáról.
– A túl gyakori nézőpontváltástól töredezetté válhat a történet, és kizökkentheti az olvasót.

További példák mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Henry James – Egy hölgy arcképe; John Fowles – A francia hadnagy szeretője; Leo Tolstoy – Anna Karenina; George Eliot – Middlemarch; J. R. R. Tolkien – Gyűrűk Ura sorozat; Milan Kundera – A lét elviselhetetlen könnyűsége

Hangerő
A mindentudó elbeszélést aszerint csoportosíthatjuk, hogy a narrátor hangja milyen erősen szövi át a történetet. A klasszikus formában folyamatosan érezzük a jelenlétét. Az elbeszélő perspektívája áthatja a cselekményt, megjegyzéseket tesz a szereplőkre vagy az eseményekre, kinyilvánítja a véleményét. Lehet azonban kevésbé tolakodó is, ilyenkor a narrátor szinte láthatatlan, csak a legapróbb információt osztja meg velünk, ami a saját ítéletünk meghozásához szükséges.
Ahány író, annyi elbeszélői stílus létezik, így mindenkinek a saját feladata, hogy megtalálja a történetéhez leginkább illő tónust. Bármire is essen a választás, az elbeszélői stílust az elejétől a végéig egyenletesen fenn kell tartani, mivel ez tartja egyben a történetet. Az olvasónak szüksége van egy megbízható mesélőre, aki minden szükséges tudnivalót megad neki a megfelelő időben.

A klasszikus forma a 19. századot megelőzően volt elterjedt. Az elbeszélői hang jellemzően tekintélyt parancsoló módon, véleményét nem rejtve véka alá szólalt meg. A modernitás során azonban a mindentudó elbeszélés egyre inkább lekezelőnek, nehézkesnek és egyoldalúnak hatott. Az emberek a mesélő helyett, inkább a történetet átélő szereplőkre voltak kíváncsiak. Ez a folyamat a mindentudó narrátor fokozatos láthatatlanná válásához vezetett, míg végül a karakter került a teljes fókuszba. Így vált mára az egyes szám első személyű és a korlátolt egyes szám harmadik személyű nézőpont a dominánssá, a mindentudó elbeszélés pedig csendben kiment a divatból.

5. Korlátolt mindentudó elbeszélés
Nem lehet minden művet egyértelműen besorolni a korlátozott egyes szám harmadik személyű vagy a mindentudó elbeszélés kategóriájába. Száz évvel ezelőtt ez a csoportosítás még nem is létezett, így a klasszikusokat ömlesztve besorolták a mindentudó elbeszélések közé, akkor is, ha a narrátoruk szinte teljesen láthatatlan. A 19. és 20. századi regények nagy része szintén ebbe a köztes kategóriába tartozik, mivel akkoriban kezdődött meg az új trend kialakulása. A korlátolt mindentudó elbeszélés emiatt egy átmenetet alkot. A narrátor még megvan, és időnként megoszthatja a tudását az olvasóval, de nagyrészt a karakter van a fókuszban.
A korlátolt mindentudó elbeszélés nehezen meghatározható kategória. Hibás alkalmazása esetén könnyen érheti az írót a vád, hogy keveri a korlátozott egyes szám harmadik személyű és a mindentudó elbeszélés elemeit, ahelyett, hogy megállapodna valamelyiknél. Érdemes kidolgozni egy rendszert, hogy mikor kerülhet előtérbe a narrátor, és mi az ő mindenlátásának a határa. Például a fejezetek elején vagy egy új szereplő felbukkanásakor a narrátoré a szó, majd a nézőponti karakter előtérbe kerülésekor láthatatlanul a háttérbe húzódik.

Példák korlátolt mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Jane Austen – Büszkeség és balítélet; J. K. Rowling – Harry Potter sorozat; Henry James – Maisie tudja

Forrás:
– Writer's Digest Books: Crafting Novels & Short Stories
– Alexander Steele: Kezdő Írók Kézikönyve
– Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint
– Monica Wood: Description

Nézőpont: Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés - 1. rész

– Ha még nem tetted volna meg, előbb olvasd el az előző részeket:
Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés
Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés

Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés
Az egyes szám harmadik személyű elbeszélő nem szereplője a történetnek. A narrátor ebben az esetben a szerző által létrehozott hang. Az elbeszélő személytelenül meséli el a történetet: ez a szereplő ezt csinálta, majd azt, a másik megint mást.
Életünk során ezzel a nézőponttípussal ismerkedünk meg elsőként, hiszen a legtöbb gyerekmese egyes szám harmadik személyben íródott. A kisgyerekek számára sokkal könnyebb elképzelni egy szereplőt, mondjuk egy hercegnőt, mint azonosulni vele, amikor a saját személyiségtudatuk is még csak kialakulóban van. A felnőtt irodalom szintén természetesnek találja a harmadik személyű elbeszélést, mivel ezen a nyelven szoktuk elmesélni az ismerőseinkről szóló történeteket.

Példa az egyes szám harmadik személyű elbeszélésre Kingsley Amis – Szerencsés flótás című regényéből:
Dixon erőt vett magán és megpróbált az arcára olyan kifejezést erőltetni, mint amilyet a jóízű anekdota válthat ki. Aztán újabb arccal próbálkozott, és magában megfogadta, hogy mihelyt egyedül lesz, gyakorolni fogja. Az alsó ajkát beszívta a felső fogsora alá, az állát, amennyire tudta, leszorította, a szemét és az orrlikait kitágította. Biztos, hogy ily módon még el is pirulhat.

Előnyök
– Bele lehet nézni a nézőponti karakter fejébe, ugyanakkor kívülről is meg lehet szemlélni őt. Hogyan néz ki, mit csinál? Mindez nem lehetséges első személyben, mert az emberek nem gondolkodnak így saját magukról.
– Objektíven lehet közölni a tényeket, anélkül, hogy a nézőponti karakter filtere átszűrné a mondanivalónkat. A történet szabadabbá válik, és nem okoz klausztrofóbiás érzetet az íróban.
– Vissza lehet tartani fontos információkat.
– Könnyebb elvonatkoztatni és objektívan írni a karakterekről, ha nem kell eggyé válni velük.
– Nem okoz gondot, ha a narrátor csekély értelmi vagy nyelvi képességekkel rendelkezik.

Hátrányok
– Csökkent intimitás. Nagyobb távolság a karakter és az olvasó között.
– Kevésbé jellegzetes narratív hang.
– Az emlékek, vélemények, benyomások közvetítése könnyebben kelt mesterkélt hatást.

Az egyes szám harmadik személyű elbeszélés altípusai:

1. Egy nézőpontú, korlátolt 
Az egyes szám harmadik személyű elbeszélések között ez a leggyakoribb, és ez hasonlít leginkább az első személyű elbeszéléshez. A narrátor csupán egyetlen szereplő tudatába nyer betekintést. Ő meséli el a történetet, de a nézőponti szereplő tudatán keresztül érzékeljük a cselekményt. Attól függően, hogy az elbeszélő mekkora távolságot tart a nézőponti karaktertől, akár ugyanaz az intimitás is elérhető, mint első személyben, mégsem veszít a szerző a szabadságából. Ugyanakkor kötve van a karakterhez, hiszen a nézőponti szereplőnek minden olyan helyszínen jelen kell lennie, ahol történik valami.

Példák egy nézőpontú, egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Ernest Hemingway – Az öreg halász és a tenger; Elizabeth Tallent – Föld Mollynak; Kingsley Amis – Szerencsés flótás;

Érzelmi távolság
Egy történetben az érzelmi távolság azt határozza meg, hogy az olvasó mennyire érzi közel magához a szereplőket. Az életben absztrakt dolog lenne meghatározni az érzelmi távolságot, de a prózában a nézőpont nyújtotta távolság mérhető, ha azt a kamera távolságának és látószögének analógiájára képzeljük el.
– Totál: A férfi megszaporázta lépteit a hideg éjszakában.
– Félközeli: A hideg levegő csípte a férfi szemét, így hát megszaporázta lépteit az éjszakában.
– Premier plán: A férfi érezte a hideg csípős ízét az ajkán, és megszaporázta lépteit az éjszakában.

Közeli
A közeli harmadik személyű elbeszélésnél a leírás megegyezik a nézőponti karakter szókincsével, származásával, társadalmi helyzetével, előítéleteivel és világszemléletével. A narratív hang majdnem ugyanolyan bizalmasan hat, mint első személyben, mintha csak elismételnénk, amit a karakter maga is mondott volna. Közvetlenül ismerjük meg a gondolatait (nem kell hozzátenni, hogy „ő gondolta”), és tapasztaljuk meg az érzéseit. Ezzel a módszerrel megtarthatjuk az első személyű elbeszélés minden előnyét: a közvetlenséget, a karakterrel való azonosulást, és a lehetőséget egy egyedi hang megalkotására. Ugyanakkor nem okoz olyan beszűkült érzetet. A narrátor könnyebben lép hátrébb, hogy olyan részleteket osszon meg, amiről a nézőponti karakter nem feltétlen gondolkodik.

Távoli
A távoli harmadik személyű elbeszélésnél a szerző kívülről nézi a karaktert, ezért sokkal formálisabb és kevésbé személyes hangon szólal meg. Ezt a nézőpont típust akkor érdemes használni, ha
– a főszereplő antipatikus, nagyon komplikált vagy túlságosan különbözik másoktól, ezért sok expozícióra van szükség, hogy bemutassuk és élővé tegyük a karakterét,
– jobban preferáljuk a hagyományos, formális stílust, szemben a karakter kötetlen, és gyakran zavaros előadásmódjától,
– szabad kézre vágyunk a szereplők és jelenetek leírásánál, hogy minél kevesebb megfigyelést kelljen a nézőponti karakter filterén átszűrni,
– a történet elég érdekes ahhoz, hogy kompenzálni tudja a szereplőktől való nagyobb távolságot.

Félközeli
Fontos megjegyezni, hogy a közeli, félközeli és távoli harmadik személyű elbeszélések nem különülnek el szigorúan egymástól. Inkább egyfajta folytonosságot alkotnak, mint ahogy a kamera távolról kezd ráközelíteni a film tárgyára. Valahol ennek a homályosan meghatározott területnek a közepén helyezkedik el a félközeli harmadik személyű elbeszélés. Ez a legrugalmasabb mindközül, ugyanis néhány lépés távolságból figyeljük az eseményeket. Szükség esetén azonban közelebb csusszanhatunk, bele a karakter fejébe, vagy hátrálhatunk, hogy egy kiterjedtebb képet kapjunk. Természetesen mindezt simán, szinte észrevétlenül kell tennünk, mert a darabos ugrálások élvezhetetlenné teszik a történetet.

2. Több nézőpontú, korlátolt

Akár első személyben, itt is választhatjuk, hogy több nézőponti karakterrel dolgozzunk. Általában hosszabb elbeszélésekben alkalmazzuk, mivel a rövidebb szövegekben nem áll rendelkezésre a több nézőponti szereplő kibontakozásához szükséges terjedelem. Ezt a technikát csak akkor használjuk, ha jó okunk van rá. A több nézőpont alkalmas arra, hogy a szerző különböző oldalairól mutassa meg a történet eseményeit, de ha a szereplők nagyon hasonlóan látják a világot, nincs értelme használni.
Ugyanúgy ahogy az egy nézőpontnál, egyszerre itt is csak egy karakter fejébe nyerünk betekintést, csak azt látjuk és érzékeljük, amit ő.
A több nézőpontú elbeszélés rengeteg hasznos előnnyel szolgálhat. Tágasabbá teszi a történetet azzal, hogy olyan jelenet is meg lehet fogalmazni, ahol a főszereplő nincs jelen, vagy olyan információkat tudhat meg az olvasó, amiről a főszereplő nem tud, ezzel fokozva a feszültséget. Több karaktert ismerhetünk meg bensőségesen, a gondolataikat, az érzéseiket, így sokkal összetettebb és valószerűbb alakokat kapunk. A különböző nézőpontok véleménye szembeállhat egymással, így az olvasónak szintén meg kell fogalmaznia a saját álláspontját.
Fontos kritérium, hogy mindig világosan jelezzük a váltást a nézőponti szereplők között. Az olvasónak biztosnak kell lennie abban, hogy kinek a szemén keresztül látja az eseményeket. A nézőponti karaktereket lehetőleg minél hamarabb, és minél részletesebben be kell mutatni, hogy az olvasónak minden szereplőről legyen egy alapvető ismerete. Körültekintést igénylő kérdés még, hogy melyik nézőponti karakter szemszögéből ábrázoljuk a tetőpontot, mert az egész történet mondanivalójára hatással lesz.

Példák több nézőpontú, egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Stephen King – A setét torony; George R.R. Martin – A tűz és jég dala sorozat; Ricky Bass – Az őrség; Tom Drury – A vandalizmus vége

3. Objektív elbeszélő
Ez a típus különösen ritkának számít, és igazi kihívást jelent az olvasóval információt megosztani kívánó szerző számára. Ugyanis ebben az elbeszélő nem fér hozzá egyetlen szereplő tudatához sem. A szerző minden tudását a történetről (annak hátteréről, a szereplőkről, a konfliktusról, a témáról) pusztán a dialógusok és a cselekmény révén közvetítheti az olvasó számára, mintha egy filmet néznénk. Ennek a módszernek az előnye, hogy a szerző képes megteremteni az elbeszélői tisztesség és elfogulatlanság látszatát. Hátránya viszont, hogy nagyon eltávolítja az olvasót a szereplőktől, így nem sokáig képes fenntartani a figyelmet.

Példák objektív egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Ernest Hemingway – Fehér elefánt formájú hegyek; Raymond Carver – Apróságok

Folytatás a 2. részben.

Nézőpont: Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés

– Ha még nem tetted volna meg, előbb olvasd el az előző részt: Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés

Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés
Az egyes szám második személyű elbeszélés egy ritkán használt típusa a nézőpontoknak. A történetet egyetlen narrátor meséli el a "te" perspektívájából. Közvetlenül szólítja meg az olvasót, mintha ő maga lenne a főszereplő, akinek a tettei és a szavai papírra vannak vetve. Szinte erőszakosan kényszeríti rá a történettel való azonosulásra. Az egyes szám második személyű elbeszélés általában jelen időben játszódik, ezzel is fokozva a nézőpont sajátos sürgető érzetét.

Az egyes szám második személyű elbeszélésnek három fő alkalmazási módja lehetséges:
1. Közvetlen megszólítás. "A főszereplő te vagy."
Példa Jay McInerney – Fények, nagyváros című regényéből:
Egy bárban koptatod a szád egy borotvált fejű csajjal. A Tört Szívekben vagy tán a Rest Gyíkban. Mindez kitisztulhatna a fejedben, csak útba kéne ejtened a mosdót, hogy még egy kis Bolíviai Muníciót magadhoz végy… Agyad jelen pillanatban aprócska bolíviai katonáktól nyüzsög. Fáradtak és sárosak a hosszú éjszakai meneteléstől. Csizmájuk lyukas, éhesek. Táplálék kell nekik. A Bolíviai Muníció.

2. Önsegítő könyvek imitálása. "Hogyan legyél jó író?"
Példa Lorrie Moore – Segíts magadon! című novelláskötetéből:
Először az osztályteremben, egy bárban vagy az ócskapiacon találkozz vele. Lehet, hogy hatodikosokat tanít vagy barkácsboltja van, vagy művezető egy papírgyárban. Jó táncos. A haja mindig ápolt. nevet a vicceiden.
Eltelik egy hét, egy hónap, egy év. Érezd, hogy felfedeztek, hogy lesik a kívánságaidat, hogy szüksége van rád és szeret, aztán kezdj el néha unatkozni. Szomorodj el, zavarodj össze, és járj el a belvárosi moziba. Vegyél pattogatott kukoricát. Elmúlik majd. Egy hét, egy hónap, egy év múlva.

3. Dicsőített első személy. (Mintha a narrátor magához beszélne.) "Nagyszerű vagy."
Példa:
A bankpénztáros ablakához hajolsz, és végigsimítasz dús fekete fürtjeiden. A markodban van. Tetszik neki a gödröcske az arcodon, sőt még azt a pár ránc is, ami nemrégiben jelent meg a szemed sarkában, amikor mosolyogsz.

Előnyök 
– Ritka alkalmazása miatt különleges hatást kelt, ahogy az író közvetlenül szólítja meg az olvasót.
– Az egyszerű észrevételek sokkal nagyobb súlyt kapnak, mint első személyben. A legapróbb részletek is extra jelentéstartalommal bírnak, ahogy a narrátor elhinti közöttük saját nézeteit és rejtett érzelmeit.

Hátrányok
– Furcsa benyomása miatt egy idő után erőltetettnek fog hatni akár írjuk, akár olvassuk. Ezért regényeknél vagy hosszabb novelláknál nem javasolt az alkalmazása.
–  Nem minden olvasó hajlandó elviselni a kényszerített azonosulást. Van, aki ellenáll, és azt fogja mondani, hogy ő nem beszélget egy borotvált fejű csajjal a bárban. A karakter lehet, de ő nem.
– Az első személyre jellemző korlátoltság itt is jelen van. A történet teljes mértékben a narrátorhoz tartozik, a szerzőnek magában kell tartania saját megjegyzéseit és észrevételeit.

Forrás:
– Writer's Digest Books: Crafting Novels & Short Stories
– Alexander Steele: Kezdő Írók Kézikönyve
– Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint
– Monica Wood: Description

Nézőpont: Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés

Nézőpont
A nézőpont az a perspektíva, amin keresztül a történeted elmesélésre kerül. Ez határozza meg a látásmódot, a hangot, a hangulatot, hogy mit és hogyan mondasz el. Emiatt a nézőpont megválasztása az egyik legfontosabb döntés a történetedben. Ha jól választasz, és a nézőponti karakter a helyén van, akkor a történet szinte magától halad előre. Ha rosszul döntesz, a történet elveszti a fókuszát, a lendületét és a létezésének okát.

A nézőponti karakter kiválasztásához az alábbi általános kritériumok nyújthatnak segítséget:
– Ki van kitéve a cselekménynek? Általában az érzelmileg leginkább érintett szereplőből lesz a legjobb nézőponti karakter. Válassz olyan szereplőt, aki előtt magasak a tétek, és a végkimeneteltől függően mindenét elveszítheti.
– Ki lesz jelen a tetőpontnál? A nézőponti karakternek mindenképp ott kell lennie, különben csak másodkézből szerzünk tudomást a történet legfontosabb eseményéről.
– Ki kapja a legtöbb fontos jelenetet? Természetesen azoknál is jelen szeretnénk lenni.
– Ki biztosít elég érdekes meglátást a történethez? Milyen életszemléletet szeretnél sugallni a regényedben? Ki alkalmas erre? Melyik szereplődet akarod, hogy a "szemeddé" és a "szíveddé" váljon?
– Kinek az elméje keltette fel az érdeklődésedet ahhoz, hogy a történet során a fejébe bújj?

Lehet, hogy úgy érzed, máris tudod, ki legyen a nézőponti karaktered. Azonban mindig érdemes eljátszani a gondolattal, hogy a történeted milyen irányt venne, ha másképp választottál volna. Ha pedig bizonytalan vagy, sem kell elcsüggedni. Van, hogy csak az első vagy második javítás után érik meg annyira a történet, hogy ki tudd választani a megfelelő nézőpontot és a hozzá tartozó karaktert.

A bevezetés után vegyük sorra a rendelkezésre álló nézőpont típusokat:

Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés
Az egyes szám első személyű elbeszélés esetén a történetet az "én" perspektívájából látjuk. Az elbeszélőn keresztül érzékeljük az eseményeket, az olvasó pedig az egész történet során az ő fejében létezik. Ha egyes szám első személyben írunk, a szerzői én teljesen háttérbe szorul. Át kell adnunk magunkat a nézőponti karakternek, az ő hangján szólalunk meg, az ő szavait és hanglejtését használjuk. Az ő természetéből, hátteréből, pillanatnyi hangulatából fakadó filteren keresztül kell ábrázolnunk az eseményeket, miközben a saját szemléletünket alaposan elzárjuk.

Példa az egyes szám első személyű elbeszélésre Raymond Carver – Katedrális című novellájából:
Láttam a feleségemet, ahogy befordul a ház elé és nevet. Láttam, ahogy kiszáll és becsukja az ajtót. Száján még ott a mosoly. Lenyűgöző. Átment a másik oldalra, hogy ajtót nyisson a vak embernek, aki már kászálódott kifelé. Ez a vak ember – nem semmi! – szakállat visel. Szakállas vak ember. Na ez már sok. 

Előnyök
– Közvetlenség, intimitás. A szerző megszüntetheti a távolságot az olvasó és a történet között azzal, hogy az olvasót az elbeszélő bőrébe bújtatja.
– Természetesség. Ez a nézőpont az író és az olvasó számára is természetesen hat, mivel mindannyian az "én" világában élünk.
– Egyszerűség. Az írónak csak egy nézőponttal kell dolgoznia, a narrátorral.
– Rugalmasság. Lehetőséget ad egy jellegzetes belső hang megalkotására.
– Nyelvezet. Az elbeszélő szókincse, stílusa és attitűdje már azelőtt rengeteg információt szolgáltat (pl. származásról, műveltségről), hogy bármilyen konkrét tényt közöltünk volna a szereplőről.
– Könnyedén lehet gondolatokat – emlékeket, véleményeket, benyomásokat – közvetíteni, mivel a karakter fejében vagyunk. Ugyanez egyes szám harmadik személyben sokkal természetellenesebben hathat.
– Plusz csavart ad a történethez egy megbízhatatlan narrátor alkalmazása.

Hátrányok
– Kötöttség, korlátoltság.
– Nem ábrázolható olyan jelenetet, ahol a nézőponti karakter nincs jelen. Nem lehet írni olyan dolgokról, amit ő nem lát vagy nem érzékel.
– Nem osztható meg olyan információ, amiről a nézőponti karakter nem tud. Ugyanígy nem lehet elhallgatni az olvasó elől olyan dolgokat, amiről a nézőponti karakter tudomást szerez pl. egy fontos nyom találása, ami felfedi a rejtélyt.
– Mivel a nézőponti karakter bőrébe kell bújni, a szerző csupán egyetlen szereplő megfigyeléseire és gondolataira támaszkodhat. Emiatt párakban az egyes szám első személyű elbeszélés klausztrofóbiás érzetet kelt.
– A narrátor értelmi képességei és szókincse behatárolja a lehetőségeket például egy gyerekszereplő esetében.
– Nem lehet belenézni más szereplők fejébe.
– Könnyen összemosható a saját én a nézőponti karakter énjével. Folyamatosan figyelni kell arra, hogy a szerző ne essen ki a szerepből, és az elbeszélő gondolatait közvetítse, ne a sajátjait.
– Mivel a nézőponti karakter belülről látja a világot nem pedig kívülről, bizonyos leírásokat extra odafigyeléssel kell kezelni, hogy ne hassanak mesterkélten. Ilyen a narrátor saját külsejének leírása vagy bármilyen esemény. Teljesen más benyomást kelt megfigyelni, ahogy a másik cselekszik, mint ha magunk végezzük el ugyanazt a tevékenységet.

Mitől lesz hatásos egy egyes szám első személyű narrátor?

A leghatásosabb módja az autentikus egyes szám első személyű elbeszélő megalkotásához, ha a narrátor saját tapasztalatból beszél. Vegyük sorra az alábbi példákat, amik különböző szemszögekből ábrázolják ismerősük kisfiát:
– Sandra fia parancsoló megjelenésével egy hercegre emlékeztetett.
– Sandra kölyke úgy nézett ki, mint Gino bácsikám, csak egy fokkal aranyosabb kiadásban.
– Sandra kisfia az egyik árva fiúcskára emlékeztetett, csak ő kövérebb volt és tisztább az arca. 
Mindhárom narrátor saját tapasztalatokkal, előítéletekkel és rögeszmékkel rendelkezik, amik egyedivé teszik a látásmódjukat. Íróként hagynod kell, hogy a saját személyiségük érvényesüljön. Szókincsüknek illeszkednie kell a világhoz, amiben élnek: a származásukhoz, a műveltségükhöz, a foglalkozásukhoz. Egy profi műkorcsolyázó az éjszakai eget „fekete, mint a jég”, míg egy festő inkább „fekete, mint a tinta” hasonlattal fogja jellemezni.
Természetesen a narrátor személyiségének megragadása nem fog sikerülni rögtön az első kéziratnál. Egy kitalált szereplő megismeréséhez ugyanúgy idő és türelem kell, mint egy valódi emberéhez.

Gyakorlat – Próbálj meg leírni egy autós ütközést 5 különböző szemtanú perspektívájából: egyik talán a vérfoltra figyel fel, másik a sérült orrdíszre, harmadik a sofőr döbbent arcára. Képzeld el a különböző személyiségek tartását, légzésmódját. Mi szalad ki először a szájukon? Honnan jöttek, és hová tartanak? Bújj a bőrükbe, állj a járda szélére, és írd le, hogy mit látsz az ő szemszögükből.

Az egyes szám első személyű elbeszélés altípusai:

1. Egy nézőpontú
Ez a legelterjedtebb és legegyszerűbb típus az egyes szám első személyű elbeszélések között. Ilyenkor egyetlen karakter, általában a főszereplő mondja el a történetet. A narrátor legtöbbször magának mesél, de olykor előfordulhat, hogy egy másik szereplőnek számol be a történtekről pl. egy pszichológusnak, egy nyomozónak, vagy a saját magának, mint azt Helen Fielding tette a Bridget Jones naplójában.

Példák egy nézőpontú, egyes szám első személyű elbeszélésekre:
– klasszikus irodalom: Harper Lee – Ne bántsátok a feketerigót!; Jonathan Swift – Gullliver utazásai; Charlotte Brontë – Jane Eyre; Edgar Allan Poe – A holló
– szórakoztató irodalom: Suzanne Collins – Az éhezők viadala sorozat; Stephenie Meyer – Alkonyat sorozat; Diana Gabaldon – Outlander sorozat; E.L. James – A szürke ötven árnyalata sorozat

2. Több nézőpontú
Ebben az esetben nem egyetlen narrátorral, hanem kettő vagy több nézőponti karakterrel dolgozunk. Ugyanúgy, ahogy az egy nézőpontúnál egyszerre csupán egyetlen karakter bőrébe bújunk bele, de a szereplők különböző ütemben pl. jelenetekként váltják egymást.
A több nézőpontú narrációra akkor van szükség, ha egyetlen szereplő nem képes lefedni a történetet:
– a nézőponti karakter nem tud ott lenni minden fontos helyszínen
– a romantikus történetedben szeretnéd mindkét fél érzelmeit bemutatni
– a szereplők egymástól jelentősen eltérő perspektívával rendelkeznek, és szeretnéd, ha mindegyikük szóhoz jutna
– bonyolult, több szálon futó, epikus történeten dolgozol
Ennek a módszernek a hátránya, hogy az ugrálás a nézőpontok között kizökkentheti az olvasót az azonosulásból. Megfelelően alkalmazva viszont igénybe veszi az olvasó intellektuális képességeit, mivel magának kell összeraknia a történet darabkáit. Ez olyan szórakoztató élményt nyújt, amire az egy nézőpontú elbeszélés nem képes.
A több nézőpontú egyes szám első személyű elbeszélés sajátságos válfaja a levélregény, ahol a történet a szereplők levélváltása mentén alakul. Ez a forma néhány évszázaddal ezelőtt élte virágkorát, ide tartozott Choderlos de Laclos – Veszedelmes viszonyok című regénye is.

Példák több nézőpontú, egyes szám első személyű elbeszélésekre:
– Russel Banks – Eljövendő szép napok; Pittacus Lore – Lorieni krónikák; Richelle Mead – Vérvonalak sorozat

Hány nézőpontot használjunk?
Nem létezik univerzális válasz a kérdésre. Általános elv, hogy a lehető legkevesebb nézőponttal dolgozz, ami a történeted elmondásához szükséges. Mivel az ember ahhoz van szokva, hogy csak a saját nézőpontjával kell azonosulnia, minden nézőpontváltás energiát vesz el az olvasótól, hogy lelkileg ráhangolódhasson az új karakterre. Ha túl gyakori a váltás, a történet darabossá és valószerűtlenné válik. Tehát igyekezzünk a legminimálisabbra szorítkozni, hogy ne terheljük túl az olvasót, és nyugodtan koncentrálhasson a történetre és annak következményeire.

3. Mellékszereplő mint elbeszélő
Általános gyakorlat, hogy a főszereplőt használjuk egyes szám első személyű elbeszélőként. Ő a történet sztárja, a cselekmény által leginkább érintett személy, így természetes, hogy rá vagyunk kíváncsiak. Ez azonban nem egyetemes törvény, a történetet egy mellékszereplővel is elmeséltethetjük.
A perifériás nézőpontot akkor érdemes alkalmazni, ha:
– a főszereplő képtelen objektív maradni, így egy szemtanúnak kell levonnia tetteinek következményeit
– a történetnek azután is folytatódnia kell, hogy a főszereplő meghal
– a főszereplőnek meg kell őriznie a titokzatosságát
Fontos megjegyezni, hogy az elbeszélő történetének a főszereplőről kell szólnia, míg ő maga nem több mint puszta megfigyelő. A másodkézből kapott információk miatt azonban a történet könnyedén veszthet a közvetlenségéből.

Példák egyes szám első személyű mellékszereplő mint elbeszélőre:
– F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby; Arthur Conan Doyle – Sherlock Holmes; Emily Brontë – Üvöltő szelek

4. Megbízhatatlan narrátor
Alapelv, hogy amit az egyes szám első személyű elbeszélő mond számunkra, azt igaznak tartjuk és feltétel nélkül elhisszük. Ennek megcáfolására használhatjuk a megbízhatatlan narrátort.
A technika azon alapszik, hogy azt feltételezzük az elbeszélőről, igazat mond. A történet kibontakozásával viszont apránként rájövünk, hogy a dolgok nem egészen úgy vannak, ahogy a narrátor beállítja, vagy azért mert szándékosan becsap bennünket, vagy azért mert őt magát is félrevezették. Ez a felfedezés az egész történetet a feje tetejére fordítja, bizonytalanságba taszítva az olvasót, aki újdonsült izgalommal próbálja kitalálni, mi lehet az igazság.
Fontos, hogy az olvasó rájöjjön az elbeszélő megbízhatatlanságára, különben a történet nem fog működni. Ehhez elegendő ellentmondást, túlzást vagy éppen anomáliát kell beleszőni a narrátor meséjébe, hogy megkérdőjelezhessük a hitelességét.
A megbízhatatlan narrátor alkalmazására hajlamosíthat, ha a főszereplő egy autista, egy pszichopata, egy alkohol- vagy kábítószerfüggő, egy féltékeny szerető vagy egy megrögzött hazudó, de a lehetőségek tárháza végtelen.

Példák megbízhatatlan egyes szám első személyű elbeszélőre:
– Vladimir Nabokov – Lolita; Paula Hawkins – A lány a vonaton; Gillian Flynn – Holtodiglan

Forrás:
– Writer's Digest Books: Crafting Novels & Short Stories
– Alexander Steele: Kezdő Írók Kézikönyve
– Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint
– Monica Wood: Description

81% Kakaótartalom

Az érzelmeket ízekként élem meg. Természetesen a legfinomabb csemegéket mindig a férfiak jelentették számomra. Emlékszem az első szerelmemre. Alig múltunk 14 évesek, ártatlanok voltunk, az érzéseink egymás iránt pedig olyan puhák és édesek, mint a mályvacukor. Aztán 17 évesen utolért a lázadó korszak. Az akkori pasim vad volt és tüzes, akár a ghost chili. Minden cseppje fájt, és égetett, én mégsem tudtam neki ellenállni. Az egyetemen már óvatosabb voltam, és egy régi haverral jöttem össze. Nem igazán vonzódtam hozzá, de akkor jól jött a biztos pont. Hogy milyen ízt váltott ki belőlem? Igazából, csak a véletlennek köszönhetően találtam rá a megfelelő hasonlatra, amikor cukor helyett sót kevertem a tejszínhabba. Első ránézésre ugyanolyan könnyednek és selymesnek látszik, mint bármelyik társa, ám belekóstolva egyenesen visszataszító az élmény. Végül az utolsó kapcsolatom ismét ígéretesnek indult, friss és ropogós volt, akárcsak a pirított mandula, de egy idő után kezdett megavasodni. Akár az összes eddigi szerelmemnek, ennek is lejárt a szavatossági ideje.
Jelenleg nincs semmilyen íz az életemben. Csupán egy visszatérő álom csempészik némi fűszert a mindennapokba. Sajnos, mire felébredek, nem emlékszem sem a férfi arcára, sem arra, mit csináltunk, ám a kellemes érzés, ami megmarad utána, egész nap elkísér.
Hétvégenként, amikor van időm lustálkodni, hosszasan elmélkedem, hogy mihez társíthatnám ezt a bizsergést. Sok ötletet elvetettem, mígnem a kávénál állapodtam meg, a maga karakteres, sötét, keserű ízével, amihez egy felpezsdítő, ellenállhatatlan aroma társul. Valami azonban még mindig hiányzott a hasonlatból. Egy kis édesség, egy kis játékosság.
– Rebi! Hahó, Rebi!
Összerezzenek Paula hangjára. Ijedtemben a papírjaim után kapok, mintha nagyon elfoglalna a munkám. Nem sikerül hitelesre a színjáték, így csak nevet rajtam.
– Mázlid, hogy nem a főnök vagyok – jegyzi meg. – Min merengsz ennyire?
– Semmin. Csak olyan szépen süt a nap, bűn itt az irodában kuksolni.
– Ne is mondd! – vágja rá, miközben fenekével helyet túr magának az asztalomon. – Érzem, hogy teljesen bezsongok a tavasztól. Kell egy pasi! Nekem is és neked is!
Nem szeretem, amikor Paula felcsap önkéntes kerítőnőnek. Túl hamar beleéli magát mindenbe, és általában a saját ízlését próbálja rám erőltetni. Kicsit olyan, mint a gyömbér. Kis mennyiségben finom fűszert ad az életnek, de töményen senki sem akar beleharapni.
– Jut eszembe, miért jöttem – hajol hozzám közelebb. – Megvan Janka meglepetés bulijának az időpontja. Szombat 20:00 óra, a Valentinusban foglaltunk asztalt. Táncolós ruhát vegyél fel!
Ezzel a kijelentéssel talpra szökken, hogy visszasuhanjon az asztalához. Nem értem, hogyan csinálja, de mindig kiszúrja a főnököt, pedig most is háttal ült neki. A példáját követve gyorsan gépelni és kattintgatni kezdek, ám így sem úszom meg néhány rosszalló megjegyzés nélkül.
A munkaidő végére teljesen kipurcanok. A főnök megérezhette, hogy rossz hatással van ránk az évszak, ezért egész nap járőrözött körülöttünk. De még mindig hátra van a vásárlás, mivel Jankának eddig nem vettem semmit. Annak ellenére, hogy kollégák vagyunk, nem igazán ismerem őt, csak Paula révén hívtak meg a bulijába. Mindenesetre valami középkategóriás bonbon bőven megteszi az alkalomra.
Elbuszozom a Tescohoz, majd belépek a jól ismert fotocellás ajtón. A fáradalmak után felüdít, hogy a sorok között bóklászhatok. Elsőként a kozmetikumokhoz megyek. A tusfürdőkről már csukott szemmel meg tudnám mondani, melyik márka melyik illatáról van szó, annyiszor végigszaglásztam az összeset. Van otthon belőlük vagy húsz, hogy mindig a hangulatomnak megfelelőt tudjam választani. Itt egy új körtevirágos illat, veszek belőle egyet.
Ezután átsuhanok a fűszerek között. Itt kizárólag a fantáziámra hagyatkozhatok, hogy a zárt zacskókon keresztül felidézzem a fahéj, a koriander vagy a szegfűszeg aromáját. Kettőt fordulok jobbra, és megérkezem a kedvenc részlegemhez, a zöldség-gyümölcsök közé. Tudom, hogy bunkóság, de mindegyikből kiveszem a legszebbet, még ha nem is szándékozom megvenni. Megtapogatom, hogy érezzem a textúráját, magamba szívom az illatát, és elképzelem, milyen érzéshez hasonlítana az íze. Ez az én titkos szenvedélyem.
Miután kellőképp feltöltődöm, ráveszem magam, hogy eleget tegyek a kötelezettségeimnek, és az édességsorhoz görgetem a kosaram. Bevallom, tájidegennek számítok itt, mert nem szeretem a csokoládét, különösen a mesterséges ízesítéseket, amivel időről-időre próbálják feldobni a gyártók a termékeiket. Találomra leveszek egy elegánsabb dobozt, és elkezdem olvasni a címkéjét.
– Nem értem, hogy képesek az emberek ilyen ócska csokoládékért pénzt kiadni – hallom a hátam mögül egy férfi hangját.
Rögtön megfordulok, ám az illető rám se bagózva csörtet a húspult felé. Hozzám hasonló korú és alkatú srác. Kötényt visel, a pólója hátuljára pedig az Éden Csokoládébolt logója van nyomtatva. Ismerem a helyet, a Tesco előterében levő üzletek egyike.
Visszarakom a bonbont a polcra, miközben elhatározom, hogy benézek a fickóhoz, és visszavágok, amiért a tudatos vásárlói mivoltomat merte becsmérelni.
Távolról figyelem, merre tart, majd nem sokkal utána beállok a sorba a pénztárnál. Csupa félkész kaját vesz, bizonyára agglegénymenü. Fizetés után kicsit elszöszmötölök a pakolással, nem akarok rögtön a nyomába eredni. Nem valami gyors, így a szomszédos kirakatok nézegetésével ütöm el az időt, amíg leveszi a „Rögtön jövök” táblát, és újra kinyitja a boltot.
– Jó napot! – üdvözlöm.
– Jó napot kívánok! – köszön vissza az eladók gépies szívélyességével. Meg sem rendül a látványomra, a parasztja már el is felejtette, hogy beszólt nekem.
– Miben segíthetek? – kérdi.
Lenyelem a sértettség fémes, keserű ízét, és magamra erőltetem a gyanútlan vásárló arcát.
– Egy kolléganőm születésnapjára szeretnék valamilyen bonbont venni.
– Mit szeret a hölgy? – lép a kínálathoz, és sorban elkezdi mutogatni az opciókat. – Van tejcsokoládé, étcsokoládé, fehér vagy gianduja csokoládé. Továbbá ezeknek a különféle töltelékes változatai. Kizárni való allergének esetleg?
– Nem tudom – felelem nemes egyszerűséggel, habár kezdem kellemetlenül érezni magam a rengeteg kérdés után. – Nem állunk olyan közeli kapcsolatban, hogy ismerjem az ízlését vagy az allergénjeit.
A válaszomra csupán hetykén megvonja a vállát.
– Akkor válassza azt, amelyik magának szimpatikus! Úgyis mindenki a saját vágyait éli ki az ajándékokban.
Felbosszant a flegmaságával. Sosem bírtam, ha egy pasi ennyire nemtörődöm az ajándékozás terén. Előre sajnálom a mindenkori barátnőjét, amikor az évfordulójukra egy csokor virág helyett csavarhúzókészletet kap.
– Nem szeretem a csokoládét – jelentem ki erőszakosabban, mint terveztem. – Ajánljon valamit, maga a szakember!
A kijelentésemre végre egy kis fintor fut át unott ábrázatán. Most már ő is úgy érezhet, mintha köménymagra harapott volna.
– Legyen szíves, ne vegye egy kalap alá az én csokoládémat azokkal a vackokkal, amiket az eddigi élete során volt szerencséje megkóstolni! Az Éden Csokoládé termékei mind mestercukrászok által tökéletesített receptek alapján készültek, a legnagyobb műgonddal formázva meg minden egyes bonbont, kizárólag minőségi alapanyagokat használva.
Elmosolyodom. Saját magát húzta csőbe azzal, hogy ilyen átlagos reklámszöveggel állt ki ellenem.
– Sajnálom, de ennél azért eredetibb duma kell, hogy meggyőzzön. Ha akarja, megadom a marketingcég elérhetőségét, ahol dolgozom, foglalkozunk kisvállalkozókkal is.
A füle hegyéig elvörösödik. Látszik, hogy elevenébe tapintottam, és majd felrobban a méregtől. Vajon milyen ízt érezhet? Paprikát, borsot esetleg tormát? Nem derül ki. Nem válaszol, hanem elviharzik a hátsó részbe, ahonnan egy ezüsttálcával tér vissza, amin különböző árnyalatú és formájú falatkák díszelegnek.
– Rendben van. Ha a szavamnak nem hisz, hát kóstolja meg! Az ízek nem hazudnak.
Belenézek a szemébe, ám nem látok benne sem paprikát, sem borsot, sem pedig tormát. Csak az elhivatottságot és a szenvedélyt, amit a csokoládéja iránt érez. Egy pillanatra elfog a kíváncsiság, és megmozdul a kezem, de aztán figyelmeztetem magam, hogy elégtételt jöttem venni, nem az ízeken keresztül kacérkodni.
– Á, tudja mit? Inkább visszamegyek, és veszek egy doboz Raffaellot, azt úgyis mindenki szereti.
Nem várom meg a reakcióját, csupán elfordulok, és kisétálok a boltból. Ő sem szól utánam, mégis biztos vagyok benne, hogy végig követ szúrós tekintetével, és magában a káromkodások teljes palettáját szórja rám. 

A szombat gyorsan eljön, és én máris késésben vagyok. Nem tehetek róla, nehéz megtalálni a megfelelő ruhát, ami csinos, mégsem túl elegáns, és épp csak annyira kényelmetlen, amennyit egy ilyen érdektelen buliért érdemes elviselni.
Bekukucskálok a Valentinus ablakán, szerencsére nem keltett nagy űrt a hiányom, és már mindenki vidáman iszogat. Le sem veszem a kabátom, máris Jankához furakszom, hogy gyorsan átessek a kötelezőkön, majd lehuppanok a Paula melletti székre.
– Hol voltál? Már túl vagyunk a pohárköszöntőn.
Majdnem belekezdek a sablonos magyarázatba, amikor meglátom csokifiút az asztal túlsó végén.
– Basszus!
– Mi van? – néz oda Paula. – Ismered?
– Nem. Csak a Tescoban sikerült belekötnünk egymásba.
– Kár. Pedig helyes srác és isteni cukrász. Alig várom, hogy ehessünk a tortájából. Ezeket a bonbonokat is ő készítette – tol elém egy kistányért. – Kóstold meg!
– Most nem kérek – felelem, és ösztönösen csokifiúra pillantok. Borsónyira zsugorodom, amikor találkozik a tekintetünk. Most, hogy másodjára is visszautasítottam, úgy néz rám, mint a véres rongyra.
– Egyébként ő kinek a kije? – kérdezem visszafogottabb hangon.
– Janka unokatestvére. Ha jól emlékszem, Rolandnak hívják.
Roland, ízlelgetem a nevet, és felhörpintem a mostanra meglangyosodott fehérboromat.
Egész este görcsösen igyekszem elkerülni. Nemcsak a vele való beszélgetést vagy a pillantását, de az egész létezését próbálom kitörölni, amiben a puncsos tál bizonyul a legnagyobb segítségnek. Ő azonban másképp gondolhatta a dolgot, mert amikor egy magányos percemben magyarázatot szövögettem arra, miért kell most már hazamennem, hirtelen mellettem termett.
– Üdv – szólít meg.
– Hello – köszönök vissza, és nem tudom eldönteni, hogy a puncstól vagy a szégyentől ég ennyire az arcom. – Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk.
– Én sem. Különben elmondtam volna magának, hogy Janka kedvence a kókuszos praliné. De azért a Raffaelloval sem lőtt mellé.
Viccelődik. Talán mégsem utált meg teljesen.
– Miért magázódsz velem itt is, mikor majdnem egyidősek vagyunk?
– Nem leszünk pertuban, amíg meg nem kóstolja a csokoládémat – jelenti ki határozottan.
Kinevetem a gyerekes makacskodását.
– Mondom, hogy nem szeretem…
– Van valami, amit csak magának csináltam – vág a szavamba. – Tudja, tegnapelőtt szörnyen felbosszantott. Azóta csak azon jár az eszem, hogy kicsoda maga valójában, és mi az a forma, az az íz, amivel képes lettem volna elcsábítani.
Kíváncsian fürkészem minden rezdülését. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg tetszem-e neki, vagy a sértett hiúsága és a csokoládé iránti szenvedélye miatt csillog ilyen vadul a szeme. Apró mosolyra húzom a szám. Érdekes lesz kideríteni.
– És úgy gondolod, sikerült megtalálnod?
Nem látom, mit reagál, mert kihunynak a lámpák, hogy átadják helyüket a zenének és a táncparkett piros-kék-zöld fényeinek. Int, hogy várjak, majd az asztalokhoz megy, és a céges hűtőtáskák egyikéből kihalászik egy apró csomagot. Nehéz elhinni, hogy nem csak az alkoholos mámor játszadozik a képzeletemmel, miközben egyre tisztábban rajzolódik ki a meglepetésem. A csomagolás kiábrándítóan pőre – csupán némi celofán, aranyszínű szalaggal átkötve –, a fények táncában mégis úgy érzem, ez a leghatásosabb reklám, amit valaha láttam.
Nem adja oda, helyette féltő gonddal elkezdi maga kibontani. Már nem kérdez vagy erősködik, a siker biztossága vezeti ujjait. Közelebb lép hozzám, szabad kezével elsimít egy tincset a fülemről, és a zenét túlkiabálva ennyit mond:
– Sajnálom, hogy az édességsoron olyan tapló voltam.
Szóval végig tudta, ki vagyok, és abban reménykedik, hogy ezzel az aprósággal kiengesztelhet. Vajon a beszélgetésünkből következtette ki, hogy pont erre a bulira készülök, vagy hetek múltán is áhítatosan hordozta volna ajándékát, hátha a véletlen újra összesodor minket? Igazából mindegy. A gesztus hatására az ellenállásom kámforként illan el. Nincs más vágyam, mint megkóstolni az egész lényét, az érzéseit, amit ebbe az egyetlen falatba sűrített.
Magamhoz húzom a kezét. Az ujjbegye finoman az ajkamhoz ér, ahogy a bonbont a nyelvemre ejti. Elevenembe hat az élmény. Rögtön felismerem, hogy ezt az ízt keresem hetek óta. Az álmom ízét. Nem olyan, mint a bolti tejcsokoládé, puha és omlós, akár egy bájos kisfiú, hanem sötét és kemény, keserű mégis csöppnyit édes, mint egy igazi férfi. Mint ő – pillantok a szemébe.
Hatalmába kerít a mohóság. Még többet akarok belőle, de türtőztetem magam. Először meg kell tudnom a nevét ennek a csodálatos érzésnek, hogy örökre emlékezhessek rá.
– Mi van benne?
Most először látom mosolyogni, és akár a csokoládé a számban, én is elolvadok. Újból a fülemhez hajol, és alig hallhatóan válaszol:
– Ugyanaz, mint benned. 81% kakaó.

Írói blokk

- Fordítás Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint könyvéből.

Az írás talán egyik legnagyobb akadálya az öntudat. Többféle káros alakot ölthet:
- Úgy érzed, csodálatos prózát kell írnod, vagy nincs értelme az egésznek. Vagy még rosszabb: már az első kéziratnál zseniálisat akarsz alkotni, különben nem vagy "valódi író".
- Úgy érzed, észben kell tartanod minden írástechnikai szabályt és útmutatót, hogy jól végezd a munkád.
- Rendszeresen összehasonlítod az írásaidat a nagyokkal: Tolstoy, Austen, Hemingway; vagy más irodalmi példaképekkel.
- Minden bekezdésnél megkérdezed magadtól, hogy a megfelelő módon készíti-e elő a könyv hátralevő részét.
Bármelyik a felsoroltak közül hatásosan megbéníthatja az írót. Ha magadra ismertél, valószínűleg a poklot éled át írás közben. Azonban a négy személyiség – karakter, író, olvasó és szerkesztő – megfelelő időben való használata, segíthet elkerülni a felesleges frusztrációt.

Bízz az ösztöneidben
Az első lépés a szorongás elkerülésére, ha megfeledkezel arról, hogy író vagy, és csak belebújsz a karakter bőrébe. Gondolkodj, érezz, láss, ahogyan ő tenné.
Ezután legyél az író, de az egód nélkül. Érezd át a jelentéktelenségedet, hiszen csak egy csatorna vagy, akin keresztül a karakter megjelenhet az oldalakon. Írd meg az első kéziratot, tedd magadévá a karakter látásmódját, beszédstílusát és viselkedését, majd vesd papírra. Mindegy, milyen ritmus szerint dolgozol, a lényeg, hogy bízz az ösztöneidben, és hagyd a tudatalattid kibontakozni.
A harmadik lépés, hogy legyél te az olvasó. Még mindig háttérbe kell szorítanod magadat, de most a karaktered helyett az olvasó szemével kell nézned a kéziratodat. Olvasd úgy az első mondatot, mintha sohasem láttad volna azelőtt, mintha nem tudnád, mi következik. Milyen képet vált ki benned? Olyat, amilyet szerettél volna?

Egy példával lehet szemléletesebbé tenni ezt a kérdést:
A vészcsengő felharsant, és Russ hirtelen felriadva, kilendítette lábait az ágyból. Egy pillanatig maga elé bámulva ült, majd a nadrágjáért nyúlt. 
- Terry! Terry! – kiáltott. – Kelj fel! Tűz van!
A szoba túloldalán Terry már mozgásba lendült. Mindketten kifutottak az ajtón.

Tegyük fel, hogy ez a nyitányod. Mit láttak eddig az olvasóid? Nem hinném, hogy azt, amit te. Valaki otthonában vagyunk vagy egy tűzoltóállomáson? Ez a gyakorlott mozdulatsora a hivatásos tűzoltóknak vagy a pánikszerű reakciója egy férjnek és egy feleségnek? Terry Russ felesége, kollégája? Terry nő vagy férfi? Az író tudja minderre a választ. Sokkal részletesebben látja a jelenetet, mint ahogy papírra vetette. Az olvasó szemszögével nézve az író ki tudja szúrni az ilyen eltéréseket.

Íme egy lehetséges javítás:
A vészcsengő felharsant, kitöltve a tűzoltóállomást rikácsoló, szüntelen zajjal. Russ hirtelen felriadt, és kilendítette lábait az ágyból, de aztán elpazarolt egy értékes pillanatot álmos pislogással. Hol van egyáltalán? Persze, az első napja a munkahelyén… és tűz van! A nadrágja után kapott, és pillanatnyi zavarát kiabálással próbálta kompenzálni:
- Terry! Terry! Kelj fel! Tűz van!
A szoba túloldalán kolléganője már mozgásba lendült. 
- Higgadj le, kölyök, és húzd fel a nadrágod!
Mindketten az ajtó felé rohantak, Terry – Russ bosszúságára – lényegesen előrébb tartott nála.

Most már látjuk, hol vagyunk, kik ezek az emberek, és egy kis szeletet kaptunk a személyiségükből is. Ha az író sosem vált volna tudatosan az olvasóvá, nem vette volna észre, milyen szegényes volt az első verzió.
Az utolsó fázis ebben a kaméleon játékban, ha az író a kritikussá válik. Fontos, hogy a belső szerkesztőd eddig a pontig ne bukkanjon fel. Megírtad a regényed (vagy fejezetet, vagy jelenetet), és újraírtad, mint az "olvasó". Most, hogy már van valami anyagod, amivel dolgozhatsz, ideje a kritikus énedet a porondra hívni. Ha ezt korábban teszed, lebéníthatod a belsődből fakadó szóáramlatot. Ha pedig sosem hívod elő, az írásodból nem hozod ki a maximumot.
A belső kritikust bizonyos megfontolásokkal kell használni. Jó szolgálatot tesz a hiányosságok kiszúrásában, de értelmetlen arra használni, hogy a nagyokhoz hasonlítsd magad. A cél, hogy fejleszd a prózád, nem az, hogy lerombold az önbizalmadat.

Röviden néhány kérdés, amit érdemes feltenned magadnak, miközben a jelenetedet szerkeszted:
- Van-e a jelenetnek érdekes kezdése?
- Tudjuk, hogy hol vagyunk, mikor, és kinek a nézőpontjában? Tudsz pontosítani a részleteken vagy a helyzeten?
- Folytonos a nézőpont, nincs benne ugrálás?
- Van a jelenetnek célja? Megváltozik valami a jelenet végére? Ez a valami lehet egy karakter, aki új információról szerez tudomást, választás elé kerül, bonyolódnak a problémái, új ismeretségre tesz szert stb.
- Hozzátesz ez a jelenet a regény egészéhez?
- Úgy végződik a jelenet, hogy tovább akarjuk olvasni?
- A megjelenés, a cselekvés, a párbeszéd és a gondolatok segítenek jobban megismerni a karaktert? Tudsz pontosítani a részleteken?
- Őszinték az érzelmek, vagy erőltetettnek tűnnek? Elég komplex ahhoz, hogy hitelesen reprezentálja a karaktert és a világ működését?
- A párbeszédek természetesnek hatnak? Hitelesek a karakter szájából?
- Átvizsgáltad a mondataidat, és kiszűrtél minden nyelvtani hibát, fals szóhasználatot, klisét, felesleges szót és mondatot?
- Szereted a jelenetedet? Ha nem, fogalmazd meg, miért. Ki lehet javítani a problémát?

Sok író számára nehézséget jelenet az ugrálás az író és a belső szerkesztő között. Természetesen nem kötelező menet közben minden jelenetet kielemezni, akinek úgy kényelmesebb, nyugodtan összevárhatja, míg az első kézirat egésze elkészül.

Külső olvasó és külső kritikus
Van még egy módja az olvasóvá és kritikussá válásnak: ha egy külső személyt kérünk fel rá.
A bétaolvasó nagy segítsége lehet egy írónak. Külső szemként könnyebben fel tudja tárni a hibákat. Érdemes azonban megfontolnod, kinek a véleményére adsz. Egy rossz tanácsadó alááshatja az önbizalmadat, és rosszabbá teheti a történetedet, mint mielőtt "segíteni" kezdett.
Akkor ki a megfelelő személy? Hacsak egy olvasóra vágysz, a követelmények az alábbiak:
- Valaki, aki objektív tud lenni, és nem álltok személyes kapcsolatban. A rokonok, barátok inkább bátorítóak szoktak lenni, mintsem őszinték.
- Valaki, aki sokat olvas a műfajodban, és szereti is.
- Valaki, aki elég őszinte ahhoz, hogy írjon a margóra ("Itt unatkoztam." vagy "Nem értem, mi történik." vagy "Ez jó!").
- Valaki, akinek a mércéje se nem túl alacsony ("Minden jó volt") se nem túl magas ("Az egész csapnivaló.")
Ha találsz a kritériumnak megfelelő olvasót, becsüld meg. Hívd meg ebédre. Lepd meg egy tiszteletpéldánnyal. Tudasd vele, hogy milyen fontos szolgálatot tesz számodra.

Ha kritikusra van szükséged, a követelmények még szigorúbbak. A fentieken felül nem elég, ha kiszúrja a zökkenőket, tanácsot is kell adnia, hogyan lehetne kijavítani őket. Ez általában egy másik írót jelent. Lelőhelyük az íróiskola és írócsoport. Az íróiskola, amit egy oktató vezet, az írócsoport pedig önsegítő sorstársak gyülekezője. Bármelyiket választod fontos szempont, hogy a kritika, amit kapsz, pont annyira hasznos és megbízható, mint az emberek, akik adják.
Ahhoz, hogy jó íróiskolát találj, kezdd az oktatóval. Nézz utána a munkásságának, hisz ha maga sem tudott egy kiadható történetet megírni, mi alapján mondja meg neked, hogyan csináld? Viszont a legjobb oktatótól sem várhatod el, hogy a semmiből zsenit faragjon belőled. A tehetséget, kemény munkát és tudásvágyat neked kell biztosítanod. De az építő kritika segíthet rávilágítani a gyengeségeidre, ami alapján jobbá teheted az írásodat. Szintén sokat profitálhatsz az osztály többi tagjából. A többségük csak olvasóként fog funkcionálni, de néhányan elég jók lehetnek a kritikusi szinthez. Azonban akárcsak az írócsoportokban itt is érdemes a kritikát fenntartásokkal kezelni, és csak azokat megfogadni, amik valóban használhatónak tűnnek.

Siker és élvezet
Nem kell élvezned az írást ahhoz, hogy jól írj; sok író gyűlöli a folyamatot. Ha viszont élvezed az írást, nagyobb valószínűséggel fogsz leülni, és valóban írni. Szóval, hogy lehet a procedúrát élvezetesebbé tenni? Van néhány egyszerű és kevésbé egyszerű módszer:
- Tapasztald ki, milyen tevékenységek terelik a megfelelő mederbe az elmédet: futás, egy csésze kávé, keresztrejtvény fejtés, a kedvenc íród olvasása. Szánj ezek valamelyikére húsz percet, mielőtt írni kezdesz.
- Dolgozz a természetes biológiai órád szerint. Ha reggel vagy aktívabb, kelj egy órával előbb, és írj. Ha éjszakai bagolynak születtél, várd meg, míg a lakótársaid elalszanak.
- Írj egy keveset mind nap, vagy majd minden nap, ahelyett, hogy 10 órás maratonra kényszerítenéd magad szombaton. Szüntesd meg a nyomást. Könnyebb egy oldalnak nekiindulni, mint hétnek.
- Jutalmazd meg magad, miután írtál.

A legfontosabb dolog mégis, a hozzáállásod a karaktereidhez. Az írás sokkal élvezetesebb, ha érdekelnek téged, és a részeddé válnak. Lépj bele az életükbe, ahelyett, hogy csak magaddal foglalkozol ("Jól csinálom? Elég lesz a kiadáshoz? Hol fogom reklámozni?"), és az egész írásfolyamat könnyebbé, érdekesebbé és kifizetődőbbé válik.
Karakterek, érzelmek, nézőpont. De az övék, nem a tiéd.

Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint

Cím: Characters, Emotion & Viewpoint: Techniques and Exercises for Crafting Dynamic Characters and Effective Viewpoints

Szerző: Nancy Kress

Kiadó: Writer's Digest Books, 2005

ISBN: 1582976813, 9781582976815

Terjedelem: 240 oldal

Bevezetés

A Characters, Emotion & Viewpoint nem kecsegtet meglepetésekkel. Pont azt adja, ami a címben meg van határozva, se többet, se kevesebbet.

Bibliográfia

Nancy Kress 1948-ban született az Amerika Egyesült Államokban. Science fiction íróként szerzett hírnevet. 27 regény, 3 írástechnikai könyv és száznál több novella szerzője. Leghíresebb művei: Beggars in Spain; After the Fall, Before the Fall, During the Fall; Characters, Emotion & Viewpoint; Beginnings, Middles and Ends; továbbá a magyar fordításban is elérhető Váltóláz és Eskük és csodák.

Tartalomjegyzék

1. fejezet – Karaktertípusok – A szereplőgárda felállítása
2. fejezet – Karakterek bemutatása – Az első benyomás számít
3. fejezet – Az igazi én – Kicsoda is valójában?
4. fejezet – A túlkomplikált karakter – Egy katasztrófa vagyok!
5. fejezet – Változás a karakterben – Ha tudtam volna akkor
6. fejezet – Protagonista a zsánerirodalomban – Szeretőtől az űrhajó kapitányig
7. fejezet – Vicces karakterek – A kocka el van vetve
8. fejezet – Beszélgetés az érzelmekről – Párbeszéd és gondolatok
9. fejezet – Érzelmek sugallása – Metafora, szimbólum és érzékszervek
10. fejezet – Speciális érzelmek – Szerelem, harc és halál
11. fejezet – Frusztráció – A történetírás leghasznosabb érzelme
12. fejezet – Nézőpont – Kinek az érzelmeit osszuk meg?
13. fejezet – Első személy – A saját szememmel láttam
14. fejezet – Harmadik személy – Látja Dicket futni
15. fejezet – Mindenható nézőpont – Istent játszani
16. fejezet – Mindent összerakni – A negyedik személyiség

Ami nem tetszett
Számomra elég jellegtelen volt a stílus. Az írónő kedvesen végigvezet minket a témákon, de nem találkoztam olyan emlékezetes gondolatokkal, amire felkaptam volna a fejem (idézetnek valót is alig találtam). Igazából sok bemutatott problémakör józan paraszti ésszel és egy kis odafigyeléssel könyv nélkül is kiküszöbölhető.

Ami tetszett
A címadó karakterek, érzelmek, és nézőpontok hármasát részletesen kivesézi. Nem hagy megválaszolatlan kérdéseket az olvasóban, és külön felhívja a figyelmet, hogy egy-egy témakör esetében mire kell odafigyelni. A fejezetek végén pedig gyakorlófeladatokon keresztül lehet kipróbálni a tanultakat.

Kedvenc idézet

Many books that sell well are not, according to many critics, particularly well written. But—and this is an enormous caveat—they have something else that makes people eager to read them. That something may be an exciting story, sympathetic characters, breakneck pace, or fantasy-fulfilling situations.
If any—or all of these—capture public interest in your book, the truth is that it doesn't matter if your prose is rough. This may be a disheartening truth, but truth it is. Grace Metalious, author of Peyton Place, put it with disarming bluntness: "I may be a bad writer, but a hell of a lot of people have bad taste."

/Sok népszerű könyv, legalábbis a kritikusok szerint, nincs különösebben jól megírva. De – és itt van a lényeg – van bennük valami, amivel bevonzzák az olvasót. Ez a valami lehet egy izgalmas sztori, szimpatikus szereplők, nyaktörő fordulatok vagy képzeletet túlszárnyaló helyzetek.
Ha bármely – vagy az összes ezek közül – felkelti az érdeklődést a könyved iránt, akkor nem számít, ha a prózád nyers. Lehet, hogy ez az igazság elszomorító, de így van. Grace Metalious, a Peyton Place szerzője fogalmazta meg ezt a maga szókimondó stílusával: "Lehet, hogy rossz író vagyok, de a fenébe is, egy rakás embernek rossz az ízlése."/

Összegzés

Azoknak ajánlanám, akik kifejezetten a karakteralkotás, az érzelmek kezelése vagy a nézőpontválasztás problémáival küzdenek. Mivel a könyv mindenre kiterjed a három témakörön belül, az ember biztosan rátalál a saját hiányosságaira, és tudja korrigálni a hibát. 

Értékelés: 6/10

Writer's Digest Books: Crafting Novels & Short Stories

Cím: Crafting Novels & Short Stories: The Complete Guide to Writing Great Fiction

Szerző: A Writer's Digest Books munkatársai

Kiadó: Writer's Digest Books, 2012

ISBN: 1599635712, 9781599635712

Terjedelem: 355 oldal

Bevezetés

A Crafting Novels & Short Stories egy igazi csalamádé. 39 különböző író és szerkesztő stílusát, filozófiáját ismerhetjük meg benne.

Tartalomjegyzék

1. Rész – Karakterek
2. Rész – Történet és konfliktus
3. Rész – Nézőpont
4. Rész – Helyzet és háttértörténet
5. Rész – Párbeszéd
6. Rész – Leírás és szóválasztás
7. Rész – Szerkesztés

Ami tetszett
Erőssége és gyengesége egyaránt abban áll, hogy minden fejezetet más író képvisel. Volt téma, amit elejétől a végéig hasznosnak találtam, volt, amiben egyetlen használható gondolat sem akadt számomra.

Ami nem tetszett
Összefüggéstelen, hiányosan kidolgozott tematika. Minden fejezetben kb 4 oldal áll az író rendelkezésére, hogy kifejtse a témáját és stratégiáit, de mire igazán belemelegedhetne, már át is kell adni a szót másoknak. (Aki egy teljesen más dologról kezd el beszélni.)
Szintén hátrány, hogy akiknek már olvastam a munkáit, semmi újat nem mutattak.

Kedvenc idézet

Think of a caterpillar entering a cocoon. Once he does so, one of two things will happen: He will either transform into a butterfly, or he will die. But no matter what else happens, he will never climb out of the cocoon as a caterpillar.
So it is with your protagonist.
 
/Gondolj egy hernyóra, ami begubózik. Miután ezt megteszi, két sors vár rá: átalakul pillangóvá, vagy elpusztul. Bármi történjék, sosem fog kibújni belőle hernyóként.
Ugyanez igaz a protagonistára./

Összegzés

Azoknak ajánlanám, akik még csak tapogatóznak az írástechnika mezején. Az olvasó rengeteg szakmabeli hangját megismerheti, és a szimpatikus nevek írásait már célirányosan fel tudja kutatni. Önálló tankönyvként azonban nem állja meg a helyét.

Értékelés: 5/10