Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés
Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés
Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés - 1. rész
4. Mindentudó Elbeszélés

Példa a mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésre Washington Irving – Rip Van Winkle című elbeszéléséből:
Aki egyszer már utazott felfelé a Hudson folyó mentén, annak emlékeznie kell a Kaatskill-hegyekre. A nagy Appalache-hegycsoportból kiágazó hegyvonulat ez, mely méltóságteljesen emelkedik a folyamtól nyugatra fekvő táj fölé, uralkodva az egész környező vidéken. Változást hoznak az évszakok, változást hoz az idő, sőt a napnak csaknem minden órája is valami változást hoz e hegyek bűvös színeibe és alakjába – közel s távolban nemhiába tekintik őket tökéletes időjelzőknek az itteni asszonyságok.
Előnyök
– Teljes írói szabadság. A szerzőt nem korlátozza a karakterek perspektívája és tudása.
– Egyszerű nézőpontváltás. Bármelyik szereplő tudatába betekinthetünk, akár egyetlen jeleneten belül.
– Széles rálátás a történet összefüggéseire.
– A narrátor közvetlenül szólíthatja meg az olvasót.
– Az elbeszélő egyedi hangja. Plusz színt adhat a történetnek, ha a narrátor emlékezetes megjegyzéseket tesz, például humorizál, vagy ütközik a véleménye a karakterek nézeteivel.
– Komplex történetek elmesélése, ahol a fókusz egy nagyobb csoporton vagy eseményen van, nem az egyénen.
– Feszültségteremtés azáltal, hogy az olvasót olyan információval látjuk el, melyeknek a szereplők nincsenek tudatában. Például egy horror jelenetben egyszerre láthatjuk a gyanútlan fiatalokat és a rájuk lecsapni készülő baltás gyilkost.
Hátrányok
– A korlátlan lehetőségek adják a legnagyobb nehézséget. Szabályok nélkül nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, és a rossz döntésektől kaotikussá válhat a történet.
– Nem adja meg az olvasó számára a valóság illúzióját, mivel a szerző jelenléte folyamatosan emlékezteti, hogy csak egy kitalált történetről van szó.
– Könnyen elkényelmesedhet az író. A fontos részleteket, eseményeket egyszerűen csak elmondja, ahelyett, hogy a szereplőket kellőképp bevonva megjelenítené azokat.
– A nagy narratív távolság személytelennek tűnhet. Az olvasó csupán külső szemlélőként figyeli a szereplőket, így kevésbé tud azonosulni velük.
– Hosszú narratív blokkok. Az író megfeledkezhet magáról, és kiselőadást tarthat egy-egy témáról.
– A túl gyakori nézőpontváltástól töredezetté válhat a történet, és kizökkentheti az olvasót.
További példák mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Henry James – Egy hölgy arcképe; John Fowles – A francia hadnagy szeretője; Leo Tolstoy – Anna Karenina; George Eliot – Middlemarch; J. R. R. Tolkien – Gyűrűk Ura sorozat; Milan Kundera – A lét elviselhetetlen könnyűsége
Hangerő

Ahány író, annyi elbeszélői stílus létezik, így mindenkinek a saját feladata, hogy megtalálja a történetéhez leginkább illő tónust. Bármire is essen a választás, az elbeszélői stílust az elejétől a végéig egyenletesen fenn kell tartani, mivel ez tartja egyben a történetet. Az olvasónak szüksége van egy megbízható mesélőre, aki minden szükséges tudnivalót megad neki a megfelelő időben.
A klasszikus forma a 19. századot megelőzően volt elterjedt. Az elbeszélői hang jellemzően tekintélyt parancsoló módon, véleményét nem rejtve véka alá szólalt meg. A modernitás során azonban a mindentudó elbeszélés egyre inkább lekezelőnek, nehézkesnek és egyoldalúnak hatott. Az emberek a mesélő helyett, inkább a történetet átélő szereplőkre voltak kíváncsiak. Ez a folyamat a mindentudó narrátor fokozatos láthatatlanná válásához vezetett, míg végül a karakter került a teljes fókuszba. Így vált mára az egyes szám első személyű és a korlátolt egyes szám harmadik személyű nézőpont a dominánssá, a mindentudó elbeszélés pedig csendben kiment a divatból.
5. Korlátolt mindentudó elbeszélés
Nem lehet minden művet egyértelműen besorolni a korlátozott egyes szám harmadik személyű vagy a mindentudó elbeszélés kategóriájába. Száz évvel ezelőtt ez a csoportosítás még nem is létezett, így a klasszikusokat ömlesztve besorolták a mindentudó elbeszélések közé, akkor is, ha a narrátoruk szinte teljesen láthatatlan. A 19. és 20. századi regények nagy része szintén ebbe a köztes kategóriába tartozik, mivel akkoriban kezdődött meg az új trend kialakulása. A korlátolt mindentudó elbeszélés emiatt egy átmenetet alkot. A narrátor még megvan, és időnként megoszthatja a tudását az olvasóval, de nagyrészt a karakter van a fókuszban.
A korlátolt mindentudó elbeszélés nehezen meghatározható kategória. Hibás alkalmazása esetén könnyen érheti az írót a vád, hogy keveri a korlátozott egyes szám harmadik személyű és a mindentudó elbeszélés elemeit, ahelyett, hogy megállapodna valamelyiknél. Érdemes kidolgozni egy rendszert, hogy mikor kerülhet előtérbe a narrátor, és mi az ő mindenlátásának a határa. Például a fejezetek elején vagy egy új szereplő felbukkanásakor a narrátoré a szó, majd a nézőponti karakter előtérbe kerülésekor láthatatlanul a háttérbe húzódik.
Példák korlátolt mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Jane Austen – Büszkeség és balítélet; J. K. Rowling – Harry Potter sorozat; Henry James – Maisie tudja
Forrás:
– Writer's Digest Books: Crafting Novels & Short Stories
– Alexander Steele: Kezdő Írók Kézikönyve
– Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint
– Monica Wood: Description