2017. november 27., hétfő

Nézőpont: Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés

Nézőpont
A nézőpont az a perspektíva, amin keresztül a történeted elmesélésre kerül. Ez határozza meg a látásmódot, a hangot, a hangulatot, hogy mit és hogyan mondasz el. Emiatt a nézőpont megválasztása az egyik legfontosabb döntés a történetedben. Ha jól választasz, és a nézőponti karakter a helyén van, akkor a történet szinte magától halad előre. Ha rosszul döntesz, a történet elveszti a fókuszát, a lendületét és a létezésének okát.


A nézőponti karakter kiválasztásához az alábbi általános kritériumok nyújthatnak segítséget:
– Ki van kitéve a cselekménynek? Általában az érzelmileg leginkább érintett szereplőből lesz a legjobb nézőponti karakter. Válassz olyan szereplőt, aki előtt magasak a tétek, és a végkimeneteltől függően mindenét elveszítheti.
– Ki lesz jelen a tetőpontnál? A nézőponti karakternek mindenképp ott kell lennie, különben csak másodkézből szerzünk tudomást a történet legfontosabb eseményéről.
– Ki kapja a legtöbb fontos jelenetet? Természetesen azoknál is jelen szeretnénk lenni.
– Ki biztosít elég érdekes meglátást a történethez? Milyen életszemléletet szeretnél sugallni a regényedben? Ki alkalmas erre? Melyik szereplődet akarod, hogy a "szemeddé" és a "szíveddé" váljon?
– Kinek az elméje keltette fel az érdeklődésedet ahhoz, hogy a történet során a fejébe bújj?

Lehet, hogy úgy érzed, máris tudod, ki legyen a nézőponti karaktered. Azonban mindig érdemes eljátszani a gondolattal, hogy a történeted milyen irányt venne, ha másképp választottál volna. Ha pedig bizonytalan vagy, sem kell elcsüggedni. Van, hogy csak az első vagy második javítás után érik meg annyira a történet, hogy ki tudd választani a megfelelő nézőpontot és a hozzá tartozó karaktert.

A bevezetés után vegyük sorra a rendelkezésre álló nézőpont típusokat:

Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés
Az egyes szám első személyű elbeszélés esetén a történetet az "én" perspektívájából látjuk. Az elbeszélőn keresztül érzékeljük az eseményeket, az olvasó pedig az egész történet során az ő fejében létezik. Ha egyes szám első személyben írunk, a szerzői én teljesen háttérbe szorul. Át kell adnunk magunkat a nézőponti karakternek, az ő hangján szólalunk meg, az ő szavait és hanglejtését használjuk. Az ő természetéből, hátteréből, pillanatnyi hangulatából fakadó filteren keresztül kell ábrázolnunk az eseményeket, miközben a saját szemléletünket alaposan elzárjuk.

Példa az egyes szám első személyű elbeszélésre Raymond Carver – Katedrális című novellájából:
Láttam a feleségemet, ahogy befordul a ház elé és nevet. Láttam, ahogy kiszáll és becsukja az ajtót. Száján még ott a mosoly. Lenyűgöző. Átment a másik oldalra, hogy ajtót nyisson a vak embernek, aki már kászálódott kifelé. Ez a vak ember – nem semmi! – szakállat visel. Szakállas vak ember. Na ez már sok. 

Előnyök
– Közvetlenség, intimitás. A szerző megszüntetheti a távolságot az olvasó és a történet között azzal, hogy az olvasót az elbeszélő bőrébe bújtatja.
– Természetesség. Ez a nézőpont az író és az olvasó számára is természetesen hat, mivel mindannyian az "én" világában élünk.
– Egyszerűség. Az írónak csak egy nézőponttal kell dolgoznia, a narrátorral.
– Rugalmasság. Lehetőséget ad egy jellegzetes belső hang megalkotására.
– Nyelvezet. Az elbeszélő szókincse, stílusa és attitűdje már azelőtt rengeteg információt szolgáltat (pl. származásról, műveltségről), hogy bármilyen konkrét tényt közöltünk volna a szereplőről.
– Könnyedén lehet gondolatokat – emlékeket, véleményeket, benyomásokat – közvetíteni, mivel a karakter fejében vagyunk. Ugyanez egyes szám harmadik személyben sokkal természetellenesebben hathat.
– Plusz csavart ad a történethez egy megbízhatatlan narrátor alkalmazása.

Hátrányok
– Kötöttség, korlátoltság.
– Nem ábrázolható olyan jelenetet, ahol a nézőponti karakter nincs jelen. Nem lehet írni olyan dolgokról, amit ő nem lát vagy nem érzékel.
– Nem osztható meg olyan információ, amiről a nézőponti karakter nem tud. Ugyanígy nem lehet elhallgatni az olvasó elől olyan dolgokat, amiről a nézőponti karakter tudomást szerez pl. egy fontos nyom találása, ami felfedi a rejtélyt.
– Mivel a nézőponti karakter bőrébe kell bújni, a szerző csupán egyetlen szereplő megfigyeléseire és gondolataira támaszkodhat. Emiatt párakban az egyes szám első személyű elbeszélés klausztrofóbiás érzetet kelt.
– A narrátor értelmi képességei és szókincse behatárolja a lehetőségeket például egy gyerekszereplő esetében.
– Nem lehet belenézni más szereplők fejébe.
– Könnyen összemosható a saját én a nézőponti karakter énjével. Folyamatosan figyelni kell arra, hogy a szerző ne essen ki a szerepből, és az elbeszélő gondolatait közvetítse, ne a sajátjait.
– Mivel a nézőponti karakter belülről látja a világot nem pedig kívülről, bizonyos leírásokat extra odafigyeléssel kell kezelni, hogy ne hassanak mesterkélten. Ilyen a narrátor saját külsejének leírása vagy bármilyen esemény. Teljesen más benyomást kelt megfigyelni, ahogy a másik cselekszik, mint ha magunk végezzük el ugyanazt a tevékenységet.

Mitől lesz hatásos egy egyes szám első személyű narrátor?
A leghatásosabb módja az autentikus egyes szám első személyű elbeszélő megalkotásához, ha a narrátor saját tapasztalatból beszél. Vegyük sorra az alábbi példákat, amik különböző szemszögekből ábrázolják ismerősük kisfiát:
– Sandra fia parancsoló megjelenésével egy hercegre emlékeztetett.
– Sandra kölyke úgy nézett ki, mint Gino bácsikám, csak egy fokkal aranyosabb kiadásban.
– Sandra kisfia az egyik árva fiúcskára emlékeztetett, csak ő kövérebb volt és tisztább az arca. 
Mindhárom narrátor saját tapasztalatokkal, előítéletekkel és rögeszmékkel rendelkezik, amik egyedivé teszik a látásmódjukat. Íróként hagynod kell, hogy a saját személyiségük érvényesüljön. Szókincsüknek illeszkednie kell a világhoz, amiben élnek: a származásukhoz, a műveltségükhöz, a foglalkozásukhoz. Egy profi műkorcsolyázó az éjszakai eget „fekete, mint a jég”, míg egy festő inkább „fekete, mint a tinta” hasonlattal fogja jellemezni.
Természetesen a narrátor személyiségének megragadása nem fog sikerülni rögtön az első kéziratnál. Egy kitalált szereplő megismeréséhez ugyanúgy idő és türelem kell, mint egy valódi emberéhez.

Gyakorlat – Próbálj meg leírni egy autós ütközést 5 különböző szemtanú perspektívájából: egyik talán a vérfoltra figyel fel, másik a sérült orrdíszre, harmadik a sofőr döbbent arcára. Képzeld el a különböző személyiségek tartását, légzésmódját. Mi szalad ki először a szájukon? Honnan jöttek, és hová tartanak? Bújj a bőrükbe, állj a járda szélére, és írd le, hogy mit látsz az ő szemszögükből.

Az egyes szám első személyű elbeszélés altípusai:

1. Egy nézőpontú
Ez a legelterjedtebb és legegyszerűbb típus az egyes szám első személyű elbeszélések között. Ilyenkor egyetlen karakter, általában a főszereplő mondja el a történetet. A narrátor legtöbbször magának mesél, de olykor előfordulhat, hogy egy másik szereplőnek számol be a történtekről pl. egy pszichológusnak, egy nyomozónak, vagy a saját magának, mint azt Helen Fielding tette a Bridget Jones naplójában.

Példák egy nézőpontú, egyes szám első személyű elbeszélésekre:
– klasszikus irodalom: Harper Lee – Ne bántsátok a feketerigót!; Jonathan Swift – Gullliver utazásai; Charlotte Brontë – Jane Eyre; Edgar Allan Poe – A holló
– szórakoztató irodalom: Suzanne Collins – Az éhezők viadala sorozat; Stephenie Meyer – Alkonyat sorozat; Diana Gabaldon – Outlander sorozat; E.L. James – A szürke ötven árnyalata sorozat

2. Több nézőpontú
Ebben az esetben nem egyetlen narrátorral, hanem kettő vagy több nézőponti karakterrel dolgozunk. Ugyanúgy, ahogy az egy nézőpontúnál egyszerre csupán egyetlen karakter bőrébe bújunk bele, de a szereplők különböző ütemben pl. jelenetekként váltják egymást.
A több nézőpontú narrációra akkor van szükség, ha egyetlen szereplő nem képes lefedni a történetet:
– a nézőponti karakter nem tud ott lenni minden fontos helyszínen
– a romantikus történetedben szeretnéd mindkét fél érzelmeit bemutatni
– a szereplők egymástól jelentősen eltérő perspektívával rendelkeznek, és szeretnéd, ha mindegyikük szóhoz jutna
– bonyolult, több szálon futó, epikus történeten dolgozol
Ennek a módszernek a hátránya, hogy az ugrálás a nézőpontok között kizökkentheti az olvasót az azonosulásból. Megfelelően alkalmazva viszont igénybe veszi az olvasó intellektuális képességeit, mivel magának kell összeraknia a történet darabkáit. Ez olyan szórakoztató élményt nyújt, amire az egy nézőpontú elbeszélés nem képes.
A több nézőpontú egyes szám első személyű elbeszélés sajátságos válfaja a levélregény, ahol a történet a szereplők levélváltása mentén alakul. Ez a forma néhány évszázaddal ezelőtt élte virágkorát, ide tartozott Choderlos de Laclos – Veszedelmes viszonyok című regénye is.

Példák több nézőpontú, egyes szám első személyű elbeszélésekre:
– Russel Banks – Eljövendő szép napok; Pittacus Lore – Lorieni krónikák; Richelle Mead – Vérvonalak sorozat

Hány nézőpontot használjunk?
Nem létezik univerzális válasz a kérdésre. Általános elv, hogy a lehető legkevesebb nézőponttal dolgozz, ami a történeted elmondásához szükséges. Mivel az ember ahhoz van szokva, hogy csak a saját nézőpontjával kell azonosulnia, minden nézőpontváltás energiát vesz el az olvasótól, hogy lelkileg ráhangolódhasson az új karakterre. Ha túl gyakori a váltás, a történet darabossá és valószerűtlenné válik. Tehát igyekezzünk a legminimálisabbra szorítkozni, hogy ne terheljük túl az olvasót, és nyugodtan koncentrálhasson a történetre és annak következményeire.

3. Mellékszereplő mint elbeszélő
Általános gyakorlat, hogy a főszereplőt használjuk egyes szám első személyű elbeszélőként. Ő a történet sztárja, a cselekmény által leginkább érintett személy, így természetes, hogy rá vagyunk kíváncsiak. Ez azonban nem egyetemes törvény, a történetet egy mellékszereplővel is elmeséltethetjük.
A perifériás nézőpontot akkor érdemes alkalmazni, ha:
– a főszereplő képtelen objektív maradni, így egy szemtanúnak kell levonnia tetteinek következményeit
– a történetnek azután is folytatódnia kell, hogy a főszereplő meghal
– a főszereplőnek meg kell őriznie a titokzatosságát
Fontos megjegyezni, hogy az elbeszélő történetének a főszereplőről kell szólnia, míg ő maga nem több mint puszta megfigyelő. A másodkézből kapott információk miatt azonban a történet könnyedén veszthet a közvetlenségéből.

Példák egyes szám első személyű mellékszereplő mint elbeszélőre:
– F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby; Arthur Conan Doyle – Sherlock Holmes; Emily Brontë – Üvöltő szelek

4. Megbízhatatlan narrátor
Alapelv, hogy amit az egyes szám első személyű elbeszélő mond számunkra, azt igaznak tartjuk és feltétel nélkül elhisszük. Ennek megcáfolására használhatjuk a megbízhatatlan narrátort.
A technika azon alapszik, hogy azt feltételezzük az elbeszélőről, igazat mond. A történet kibontakozásával viszont apránként rájövünk, hogy a dolgok nem egészen úgy vannak, ahogy a narrátor beállítja, vagy azért mert szándékosan becsap bennünket, vagy azért mert őt magát is félrevezették. Ez a felfedezés az egész történetet a feje tetejére fordítja, bizonytalanságba taszítva az olvasót, aki újdonsült izgalommal próbálja kitalálni, mi lehet az igazság.
Fontos, hogy az olvasó rájöjjön az elbeszélő megbízhatatlanságára, különben a történet nem fog működni. Ehhez elegendő ellentmondást, túlzást vagy éppen anomáliát kell beleszőni a narrátor meséjébe, hogy megkérdőjelezhessük a hitelességét.
A megbízhatatlan narrátor alkalmazására hajlamosíthat, ha a főszereplő egy autista, egy pszichopata, egy alkohol- vagy kábítószerfüggő, egy féltékeny szerető vagy egy megrögzött hazudó, de a lehetőségek tárháza végtelen.

Példák megbízhatatlan egyes szám első személyű elbeszélőre:
– Vladimir Nabokov – Lolita; Paula Hawkins – A lány a vonaton; Gillian Flynn – Holtodiglan

Forrás:
Writer's Digest Books: Crafting Novels & Short Stories
– Alexander Steele: Kezdő Írók Kézikönyve
Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint
Monica Wood: Description