"Az előszűrés a háttérben zajlik, hatalmas szövegmennyiséget rostálnak át a kollégák. Az első 5-10 oldal alapján eldől, hogy az írás eljuthat-e a második szakaszba, és kikerül-e a weboldalra. "
Nem értettem, a zsűri hogyan tudja csupán 5-10 oldalból megállapítani egy teljes regény minőségét. Vajon mit láthatnak, amit én nem? Válasz híján rájuk hagytam a dolgot, ők a profik, bizonyára ennek is megvannak a maga műhelytitkai. Néhány barátom azonban felháborodott a módszer kegyetlenségén: hogyan képesek pár oldal alapján elhasaltatni egy művet, biztosan tök szubjektív az egész.
A várva várt megvilágosodást (és igazságszolgáltatást) végül egy évvel később, Les Edgerton - Hooked című könyve hozta meg számomra:
Ha a történeted szeretnéd nyomdában látni, a legfontosabb rész, amire ügyelned kell, az a nyitány. Ha egy szerkesztő gyenge kezdéssel szembesül, nem fogja venni a fáradtságot, hogy továbbolvasson. Nem érdekli, hogy a történet később beindul, és csak az eleje sikerült gyengébbre, mivel sohasem fog eljutni a jó részig.
Elég volt kevesebb mint egy nap a szerkesztői székben, hogy rájöjjek, az unalmas kezdések általában gyenge írásokhoz vezetnek. A történet eleje jó indikátora annak, mi várható a folytatásban. Szintén hamar ráébredtem, hogy két élet is kevés lenne ahhoz, hogy minden beküldött kézirat minden oldalát elolvassam. Mit tettem hát? Egyszerű. Azt, amit minden szerkesztő csinál: listát alkottam azokról a vörös zászlós tényezőkről, amik ha felbukkantak, ideje rátérni a következő írásműre.
Vannak nyilvánvaló jelek, mint a nem megfelelő formátum, elgépelések, helytelen írásjelhasználat, nyelvtani hibák, nézőpontugrálás, kifejezések összekeverése. Továbbá vannak bizonyos vörös zászlós nyitányok, amiket érdemes elkerülni:
1. Álommal kezdeni
Soha, de soha ne kezdj akcióval, hogy aztán kiderüljön, csak álom volt az egész. Ugyanez igaz a befejezésre: sose zárd le úgy a történetedet, hogy minden eddigi pusztán álom volt.
2. Hamis kezdés
Hasonlóan az álomhoz, ne kezdjünk egy hihetetlenül izgalmas jelenettel, ha annak semmi köze nem lesz a valódi történethez. Az olvasók utálják, ha átverik őket.
3. Az ébresztőóra hangjára riadni
Ne kezdd úgy a történetedet, hogy a főhős felébred az ébresztőóra csörgésére, vagy valaki felkelti, vagy édes kis madarak csiripelnek a hálószobája ablakában, esetleg besüt a reggeli napfény. Egy effajta kezdésről ordít, hogy a következőkben végigkövethetjük a főhős hétköznapi életének unalmas reggeli rutinját. Órák fognak eltelni, mielőtt a lényegre térnénk. Órák, amit senki sem fog rááldozni a történetedre. Ennél a kezdésnél már csak az a rosszabb, amikor a főhős lecsapja a vekkerórát, és felkiált: „Elkések!”. Mégis ki akarna izgulni egy olyan elvetemülten ostoba élőlény sorsáért, aki úgy állítja be az ébresztőóráját, hogy késésben legyen?
4. Bakizások
Ne írj olyan mondatokat, hogy „Vajon be fog jönni, vagy kint marad a tornácon? – gondolta magában.” Amikor egy ember gondolkodik, általában magában teszi, nem egy másik emberrel, kivéve, ha a gondolatolvasás része a történetnek. Az ehhez hasonló bakik megnevettethetnek egy szerkesztőt, de nem jó értelemben.
5. Túl kevés párbeszéd
Sok szerkesztő ki van hegyezve arra, hogy mennyi párbeszéd van az első néhány oldalon. Keresik a sok szép fehéren hagyott részt. Ezek hiányában csak egy dologra tudnak következtetni: nagyon sok unalmas elbeszélés várható.
6. Statikus kezdés
Amiért a szerkesztők ódzkodnak a túl sok elbeszéléstől: az író oldalakat tölt ki a háttértörténet ismertetésével, a szereplők bemutatásával, a táj megfestésével, a főszereplő kérődzésével, direkt információközléssel, és mindeközben nem történik az égvilágon semmi. Márpedig ha nem ragadod meg a figyelmet már az első oldalon, senki nem fogja elolvasni a másodikat.
7. Párbeszéddel nyitni
A probléma a párbeszéddel való kezdésben az, hogy az olvasó konkrétan semmit sem tud a helyzetről, vagy a karakterekről. Emiatt néhány sor dialógus után fogalma sincs, ki kivel beszél és milyen kontextusban. Tovább kell olvasnia, hogy a dolgok értelmet nyerjenek. Ez törést okoz a történet természetese menetében, mivel az olvasónak gondolatban vissza kell tekintenie, hogy összerakja az elemeket. Neked viszont az a célod, hogy az írásod minél gördülékenyebb legyen, és ne kelljen megállni amiatt, mert nem lehet érteni, miről van szó. Természetesen vannak kivételek pl ha már a szöveg jelentéséből és kontextusából egyértelműen kiderül, ki kihez beszél és miért.
Ne feledd, hogy a karakter gondolatai is egyfajta párbeszédnek számítanak. Még egy ok, hogy ne a főhős kérődzésével indítsunk.
8. Nem derül ki időben, kicsoda a nézőponti karakter
Sose kezdj az antagonistával. Az olvasónak szüksége van egy hangra, akit követhet, és ez nem lehet más, mint a főszereplő. Fontos továbbá, hogy mihamarabb be tudjuk határolni a nézőponti karaktert: férfi vagy nő, fiatal vagy öreg, kifinomult vagy ártatlan. Az olvasó nem fog izgulni a főszereplő sorsáért, amíg meg nem ismeri őt.
9. Az olvasó alábecsülése
A történet elején az olvasó semmit sem tud a karakterekről vagy a szituációról, ezért az író részletes háttértörténettel és helyzetleírással igyekszik felvilágosítást adni számára. Ez az óvintézkedés azonban szükségtelen. Az olvasónak nem kell mindent tudnia a szereplőkről, vagy ismerni a körülményeket, ami a jelenlegi helyzethez vezetett, hogy felfogja a probléma súlyát. Természetesen az sem jó, ha vákuumban játszódik a történet, de törekedni kell a legkevesebb szükséges információ átadására. Bízz az olvasó intelligenciájában! Apró töredékekből is nagyon sok fontos következtetést le tud vonni. A finom részleteket ráérsz később elcsepegtetni, amikor már felkeltetted az érdeklődését.
Milyen a jó kezdés?
Egy jó kezdésnek két dolgot mindenképp tartalmaznia kell: problémát és provokációt. Előbbi felkavarja az állóvizet, és beindítja a történet dinamikáját, míg utóbbi felkelti az olvasó kíváncsiságát, és kérdéseket vet fel benne, amire csak akkor tudhatja meg a választ, ha továbbolvas. És végeredményben ez a fő cél, hogy az olvasó a következő mondatot, majd a következő és az azt következő oldalt is elolvassa, míg el nem jut a könyv végére.
Íme néhány stratégia a jó kezdéshez:
1. Megbízhatatlan narrátor
A megbízhatatlan narrátor az, amikor valaki mást mond, mint amit cselekszik. Használhatsz megbízhatatlan narrátort fanyar humor közvetítésére, vagy mély dráma eszközeként. A lényeg, hogy ne legyen kiszámítható.2. Csodabogár
A főszereplőd valamilyen módon különbözzön az átlagtól, és ezt mutasd be a nyitányban.
3. Titkos élet
Teljesen hétköznapi helyzetben a karaktereddel valami furcsa dolog történik. Fontos azonban, hogy ez a dolog legyen kapcsolatban a főszállal, ne csak egy figyelemfelkeltő fogás legyen, ami később elveszti jelentőségét.
4. Magas tétek
Hozd a karaktered valamilyen feszült helyzetbe, és garantált a figyelem. Minél több az akció, a veszély, a konfliktus és a krízis, annál erősebb a horog, amin fennakad az olvasó.
5. Tiltott gyümölcs
Alkoss egy békés, idilli környezetet, majd küldd az Édenkertbe a kígyót az almával.
6. Titok
Mégis ki tud ellenállni egy titoknak? Különösen egy sötét, borzongató titoknak. Hintsd el a történet elején a rejtélyt, és az olvasó biztosan ráharap a csalira.
7. Téboly
Egy ember, aki elveszti a józan eszét, szintén érdekes szokott lenni, kivéve, ha az a szomszédságunkban él.
8. Ne kerülgesd a forró kását
Vágj bele rögtön a közepébe. A háttértörténettel és a többi statikus részlettel ráérsz törődni később.
(A felsorolt pontok csak általános útmutatók, nem kőbe vésett törvények. Az álommal kezdést is jól meg lehet írni, és a megbízhatatlan narrátort is el lehet rontani. Ezért mindenki a saját képességei szerint hasznosítsa a leírtakat.)
